Hirdetés

Leszámoltak a harmadik legnagyobb botnettel



|

Naponta 18 milliárd spamet küldtek a Grum kliensével fertőzött számítógépek.

Hirdetés

Kedden és szerdán biztonsági kutatók nemzetközi csoportja megsemmisítő csapást mért a Grum névre hallgató botnet üzemeltetőire, hiszen sikerült leállíttatniuk a spamküldő hálózat központi (command-and-control) szervereit. A világ harmadik legnagyobb botnete a becslések szerint 100 ezer zombi számítógépből állt, amelyek segítségével naponta 18 milliárd spamet kézbesítettek a bűnözők: ez a nemzetközi levélszemetek 18 százalékát jelentette.


A kutatók kedden az első fázis során a Grum panamai és holland kiszolgálóit kapcsoltatták le, mire válaszul az üzemeltetők néhány órával később Ukrajnában és Oroszországban újakat állítottak üzembe. Ezen lépésre természetesen fel voltak készülve a kutatók, így második lépésben a tárhelyszolgáltatók közreműködésével szerdán az új szervereket is sikerült kivonniuk a forgalomból.


Ugyan a Grum üzemeltetői természetesen továbbra is rendelkeznek a botnet összes kódjával, ám két nap alatt mégis több évnyi „munkájuk” semmisült meg, hiszen a rendszerük a por elülése utáni esetleges sikeres újraindítása esetén sem lesznek képesek felvenni a kapcsolatot a már meglévő zombi számítógépekkel.


Egyelőre nem tudni, hogy vajon sikerülhet-e azonosítani magukat az elkövetőket, hogy bíróságon felelhessenek az elkövetett bűncselekményekért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.