Hirdetés

Megtörtént a kritikus lépés a zeneipar és az internetcégek között



|

Hirdetés

A Morgen Stanley szerint a megegyezés kritikus lépésnek tekinthető mind az internetes, mint a zeneműkiadói iparágban. Mint ismeretes az interneten digitálisan terjesztett vagy terjedő zenei fájlok jogdíjainak beszedése nem volt megoldott. E helyzet kialakulásáért az öt nagy világpiaci kiadóvállalat elsősorban az olyan cégeket okolta, mint a Napster, sőt perekkel próbált változásokat kikényszeríteni. A megegyezés után a pereket nem folytatják, hiszen lehetővé válik, egy a zeneipar számára is elfogadható internetes platform kialakítása. Ehhez persze a maradék négy gyártó véleményét is ismerni kellene, de az elemzők biztosra veszik, hogy a megegyezés az egész fronton létrejön. A Morgan Stanley szerint ebben az esetben jó esélye van a Napsternek, hogy tőzsdére menjen, vagy felvásárolják. A cég értékét a megegyezésen kívül a világszerte elismert 38 millió (s növekvő számú) felhasználó jelenti, akiken, még a legnagyobb zenecégek sem léphetnek át.

A Napster vezérigazgatója Hank Barry pillanatnyilag szembehelyezkedik e spekulációkkal. Mint mondja, pillanatnyilag nem a tőzsdére lépés foglalkoztatja őket, még akkor sem, ha erre is előbb utóbb sor fog kerülni, hanem egy biztonságos letöltési környezet kialakítása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.