Hirdetés

Napster: közel a vég?



|

Hirdetés

A digitális szórakoztatóiparban jártas Webnoize piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott egyik legfrissebb felmérés szerint a korábban rendkívül népszerű zenefájl csere-bere szolgáltatás, a Napster forgalma az elmúlt három hónapban nem kevesebb mint 90 százalékkal esett vissza, ami mindenképpen jelentős visszaesést jelent, sőt egyesek szerint akár a szolgáltatás közeli végét is előrejelezheti.

A felmérés szerint a Napster forgalmának ilyen jelentős mértékű csökkenése annak tudható be, hogy három hónappal ezelőtt Amerikában egy olyan bírósági határozat született, melynek értelmében a Napster szolgáltatást egy olyan szűrővel kellett ellátni, mely arra hivatott, hogy a Napster rendszerből több-kevesebb sikerrel kiszűrje az illegálisan másolt zenefájlokat.
A Webnoize által készített tanulmányból kiderül, hogy míg idén februárban egy átlagos Napster felhasználó még 220 darab zenefájlt tett elérhetővé a számítógépén, addig ez a szám május folyamán már csak 21 volt, ami értelemszerűen jelentős mértékű csökkenést jelent. A tanulmány szerint erre a drasztikus forgalomcsökkenésre bizonyosan nem került volna sor, ha a Marilyn Hall Patel névre hallgató bíró három hónappal ezelőtt nem határozott volna úgy, hogy a Napster csak akkor folytathatja tovább a működését, ha a megfelelő szűrőtechnológiákat alkalmazza.

A Napster rendszeren belül elérhető zenefájlok számán kívül természetesen a letöltések száma is jelentősen visszaesett az elmúlt hónapokban, hiszen míg idén februárban 2,79 milliárd digitálisan tömörített zenefájlt töltöttek le világszerte a Napster segítésével, addig májusban már csak 360 milliót, ami több mint 87 százalékos visszaesést jelent. A Napstert használók száma is jelentős mértékben csökkent az elmúlt hónapokban, így a februárban még 1,57 millió aktív Napster felhasználóból mára körülbelül 840 ezer maradt, ami 47 százalékos csökkenést jelent.

A Webnoize által készített felmérést nem sokkal azután hozták nyilvánosságra, hogy a Napster cég képviselői bejelentették, társulnak a BMG Entertainment, az AOL Time Warner, az EMI Group PLC és a RealNetworks által közösen létrehozott MusicNet csoportosuláshoz, és hogy hamarosan egy olyan új előfizetéses rendszeren alapuló Napster szolgáltatást indítanak el, melynek működése már semmilyen törvénybe nem ütközik. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a Napster immáron a végnapjait éli, hiszen a még megmaradt Napster felhasználóknak mindössze körülbelül 21 százaléka lesz hajlandó havidíjat fizetni a Napster szolgáltatásaiért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.