Hirdetés

Nézzünk tévét egyszerűen!



|

Hirdetés

A kártyához mellékelt szoftverek tudása is sokban különbözik. Most bemutatunk egy másik lehetőséget, amely a legtöbb kártyával megbirkózik.

Egy romániai programozó gondolt egyet, és barátaival együtt létrehozott egy olyan programot, amely a tévékártyák többségével remekül működik. Eddig kevés hasonló megoldás létezett, ráadásul azok szolgáltatásban és használhatóságban is alulmaradtak. A ChrisTV programozóinak csak annyi dolguk volt, hogy összegyűjtötték a fontos igényeket, és megvalósították őket.




A kezdeti szárnypróbálgatások - amelyek eredménye egy ingyenes, és néhol bakikat tartalmazó program - után félévnyi csend következett. Ez alatt igyekeztek a fejlesztéseket titokban tartani, és a megoldást megbízhatóbbá tenni. Ám már a kiadás előtt világossá vált, hogy a munkának ára van: a szoftver legközelebbi verziójáért már fizetnünk kell. Vége tehát az ingyenességnek: a Standard változat 20, a Professional pedig 30 euróba kerül.

Mielőtt felszisszennénk: a nyújtott szolgáltatásokhoz képest nem drága a szoftver, a fizetési mód pedig olyan rugalmas, mintha a sarki boltba mennénk le vásárolni. A jövőbeli tervek között pedig szerepel az időzített felvétel lehetősége, valamint az MPEG-rögzítés (VCD, SVCD, DVD, MP3) támogatása, így számítógépünk házi videomagnóvá is előléphet a későbbi verziók telepítésével.

A teljes cikk a 2003. december számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.