Hirdetés

Óriási tüntetés volt az IBM egyik szervergyárában

|

A Lenovo általi hatalomátvétel százakat ösztönzött a munkahelyük elhagyására.

Hirdetés

Január végén az IBM és Lenovo bejelentették, hogy utóbbi 2,3 milliárd dollárért felvásárolja az informatikai vállalat x86-os szerverüzletágát, hiszen a Nagy Kék üzleti szempontból nem jósol nagy jövőt a drágább és erősebb kiszolgálóknak, viszont a kínai vállalat szerint nem eszik olyan forrón a kását, a divízió számára kapóra jön a Dell és HP elleni harc során.
 

Hirdetés


A komplett átadási művelet az elkövetkező hetekben fog lezajlani, ennek részeként természetesen az átvett munkatársak új szerződéseket kapnak, beleértve a gyártóüzemek munkásait. A PCWorld beszámolója alapján az egyik shenzeni üzemnél napokig állt a bál, ugyanis egyrészt a dolgozók féltek a Lenovo lehetséges leépítéseitől, másrészt az új szerződéseikben közel sem elfogadhatónak ítélt bérek szerepeltek, a juttatásokról ráadásul nem volt hajlandó tárgyalni a vállalat.

Hirdetés


Ennek következtében a munkások egy része sztrájkolni kezdett, az első napon – március 3-án – körülbelül 1000 fő nem vette fel a műszakját. A megmaradt tüntetők tábora most keddre körülbelül 100 főre apadt, ám 20 főt – úgy tűnik a szószólókat – hétfőn kirúgta a Lenovo, plusz a becslések szerint 300-400 fő időközben önként felmondott. A sztrájk ideje alatt a gyár rendben üzemelt, a vezetőség ugyanis ideiglenes munkaerővel helyettesítette a tüntetőket.


(Illusztráció: TechInAsia)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.