Hirdetés

Óriási zűrben a német Amazon



|

Közfelháborodásra a vállalat felmondta egy állítólagosan neonáci-barát biztonsági céggel kötött szerződését.

Hirdetés

Meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerül az elmúlt héten az Amazon német leányvállalata, ugyanis az ARD televízió tényfeltáró riportja alapján nem feltétlenül európai módon működnek az elosztóközpontjai. A vállalat főállásban csak Németországban 7700 főt foglalkoztat, ezen felül ünnepekkor közvetítő cégek közreműködésével több ezer főt vesz fel átmenetileg a vállalat.


A riport alapján az utóbbi években a dolgozók jelentős tábora panaszkodott már a pszichológiailag megviselő munkakörülmények miatt, elsősorban a véletlenszerű motozások, hatékonyabb munkavégzésre való gyakori felszólítások, továbbá a panaszkodók kirúgással való fenyegetése viselte meg az alkalmazottakat. Ezen felül a munkaerő-közvetítő cégek állítólag átverték a tipikusan külföldről származó vendégmunkásokat, elsősorban a túlóráikat nem voltak hajlandóak kifizetni, noha voltak akiket egyhuzamban 15 napon keresztül túlórázásra kényszerítettek.


A jéghegy csúcsa, hogy a riport alapján az Amazon által leszerződtetett Hensel European Security Services (HESS) biztonsági cég emberei félelemben tartották és diszkriminálták az átmeneti szállásokon elhelyezett alkalmi munkásokat, az újságírók szerint a vállalat neonáci kötődésekkel is rendelkezhet. A HESS ezt tagadja, közleménye alapján még buddhistákat és muszlimokat is foglalkoztat, ám ez nem hatotta meg az Amazont, a köztévé műsora által kiváltott felzúdulásra válaszul azonnali hatállyal szerződést bontott a céggel. Ezzel a leányvállalat még nem mászott ki a csávából, ugyanis a riport többi részét sem tartották kevésbé megbotránkoztatónak a német vásárlók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.