Hirdetés

Összefognak a jogvédők



|

A szerzői jogi iparágakat évente körülbelül 100 milliárd forintos kár éri

Hirdetés

-– a három jogvédő szervezet: ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány), BSA (Business Software Alliance) és ProArt (Szövetség a Szerzői Jogokért), valamint a szakma ismert képviselői felhívják a figyelmet a szerzői jogok védelmének fontosságára, az eddig elhanyagolt szerzői jogi tudatosság előtérbe helyezésére.

A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából a három jogvédő szervezet, ASVA, BSA és ProArt a szerzői jogvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A szerzői jog megsértése, a kalózkodás nem csak a szerzőknek, alkotóknak okoz súlyos károkat, hanem jelentős gazdasági, kulturális, erkölcsi és társadalmi vonzatai is vannak.

A szerzői jogi alapú ágazatok védelmére nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen jelentős súlyt képviselnek a magyar gazdaságban. A teljes szerzői jogi ipar a gazdasági teljesítmény csaknem 9 százalékát teszi ki, és körülbelül 278 000 ember dolgozik Magyarországon a szerzői jogi alapú ágazatban, mely az összes foglalkoztatott 7 százalékát jelenti. Ezen belül is jelentős helyet foglaltak el az elsődleges szerzői jogi ágazatok, mint a filmalkotás, a zene és egyéb művészeti ágak, valamint a szoftverágazat.

Szerzői jogvédőszervezetek becslése szerint ma Magyarországon 100 milliárd forint nagyságrendű kár éri az ágazatot a szerzői jogsértések miatt. Főként az internetes fájlcserének "köszönhetően" egyre kisebb a kereslet a legális CD-re, DVD-re és szoftverre.

Ahhoz, hogy a gazdaság fejlődjön és a kulturális élet pályája is felfelé íveljen, ösztönözni kell az alkotókat. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a szerzői jogi tudatosság előtérbe kerüljön.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.