Hirdetés

Sokat változhat még a Google okosszemüvege



|

A Google Glass még messze nem szériaérett, és egyelőre fejlesztői sem tudják pontosan, mire is való - legalábbis a koncepciót még nem véglegesítették. A tervezett funkciók mindenesetre ígéretesek, és a komplett Android számítógépet rejtő szemüveg végül tényleg valóra válthatja a legszebb sci-fi álmokat, és a kiterjesztett valóság az életünk szerves részévé válhat. Már ha akarjuk…

Hirdetés

 
A számítástechnikai eszközök fejlődése során a tudás és a teljesítmény folyamatos növekedése mellett az ember és a számítógép (PC, laptop, tablet, okostelefon és minden, amit ma számítógépnek nevezünk) közötti kapcsolat természetesebbé válásának is tanúi lehetünk. Elég csak az eszköz vezérlésének módjára gondolnunk: az egér és a billentyűzet kínálta közvetett interakciót az okostelefonoknak és táblagépeknek köszönhetően egyre szélesebb körben váltja ki az érintéssel történő vezérlés (a fenti eszközök esetében az érintés máris általános, de hamarosan a laptopok, hibridek, all-in-one PC-k világában is elterjed), és mára a hangvezérlés, valamint a gesztusokkal történő irányítás is egyre inkább előtérbe kerül. Az érintés, a hangvezérlés és a gesztusok együttesen kaphatnak szerepet, és teremthetnek egy még kifinomultabb és természetesebb interfészt ember és gép között, amikor elérkezik a testen viselhető digitális eszközök korszaka.

 

 

Íme az "okosszemüveg"!

 

E sci-fi-be illő megoldásokkal itt a Techcorner oldalain is gyakran foglalkozunk, és bár lelkesen számolunk be az izgalmas ötletekről, világosan látszik, hogy néhány kivételtől eltekintve csupán kísérletekről vagy felesleges játékszerekről van szó, és a komolyabb eszközök érkezésére, illetve tömeges elterjedésére bizony még várni kell. Az mindenesetre igen jelentős lépésnek tűnt a viselhető számítógépek fejlődése szempontjából, amikor a Google 2012 tavaszán először osztott meg részleteket a nagyközönséggel Glass névre keresztelt kísérleti „okosszemüvegéről”. Azt nem állíthatjuk, hogy példa nélküli eszközzel állunk szemben, hiszen már léteznek hasonló készülékek (a professzionális felhasználásra szánt Brother AirScouter például már kapható Japánban, a magáncélú Lumus OE-31 pedig fejlesztés alatt áll), de a Glass az eddigi legszebb, legkönnyebb, legkényelmesebben viselhető, és a legfejlettebbnek ígérkező darab, amelyben a Google kezében nagyon komoly potenciál rejlik.

 

 

Senki sem mondhatja, hogy a Google Glass nem elég divatos

 

A Google Glass voltaképpen egy lencse nélküli szemüveg, vagyis inkább szemüveg keret, amelynek jobb oldali lencséje helyén átlátszó, miniatűr kijelző foglal helyet (jobbra felfelé pillantva kerül csak a látómezőbe), mellette kamera található, a masina központi egységében (a megvastagított szárban) pedig az akkumulátor mellett gyakorlatilag egy komplett Android-alapú számítógép, vagyis processzor, memória, 3G/4G modem, Wi-Fi adapter, GPS modul, valamint gyorsulásmérő és giroszkóp rejtőzik. A mozgásérzékelők mellett mikrofont, hangszórót, és a száron egy érintésérzékeny felületet is tartalmazó Glass vezérlése gesztusokkal (fej mozgatása), érintéssel és hangutasításokkal történhet – legalábbis a hardver jelenleg ezekre ad lehetőséget. Az eszköz elméletileg – és a tavaly áprilisban nyilvánosságra hozott (fiktív) demó videó tanúsága szerint – leginkább az okostelefonos alkalmazásokból ismert kiterjesztett valóság (augmented reality) továbbgondolása lehet. Segítségével tehát a felhasználó az internethez csatlakozva észrevétlenül és valós időben egészítheti ki az érzékelt valóságot a kijelzőre vetített releváns információkkal, de az „okosszemüveg” a kommunikáció és a szórakozás eszköze is lehet.

 

A Google valahogy így képzelte el 2012 tavaszán

 

A Google Glass fogadtatása meglehetősen vegyes. Egyesek a legszebb sci-fi álmok megvalósulását, a számítástechnika jövőjét látják benne, mások viszont közel sem ilyen lelkesek, és attól tartanak, hogy a kiterjesztett valóság ilyen szintű integrálása az életbe, csak összezavarja az embereket (főleg, hogy jelenleg az információkat szolgáltató háttér rendszerek sem mindig megbízhatóak), ezen kívül egészségügyi kockázatok (szemkárosodás, mentális problémák), balesetveszély (közlekedés) és adatvédelmi aggályok (nem lehet például tudni, viselője mikor készít felvételeket) is felmerülhetnek. Nem szabad elfelejteni persze, hogy ez egyelőre csak egy kísérleti eszköz, amelynek funkciói és kialakítása közel sem véglegesek, és hosszú út áll még előtte, mire szériaéretté válik.

 

Adatvédelmi aggályok, avagy a csalfa feleség

 

Sokáig nagy volt a csend a Glass körül, most azonban friss interjú jelent meg az IEEE Spectrum magazinban Babek Parvizzel, aki az egyéb titkos projektek mellett a sofőr nélküli autók fejlesztését is végző Google X laboron belül irányítja a Project Glass csoportot. Nos, úgy tűnik, egyelőre a Google mérnökei előtt sem teljesen világos, hogy a jelenlegi technikai lehetőségek és elérhető háttérszolgáltatások mellett milyen konkrét, és valóban hasznos funkciókat nyújthatna az eszköz, hiszen a fent említett gondolatébresztő videó csak a távlati terveket villantja meg, és a Glass jelen állapotában csupán fotók és videók készítésére alkalmas, amelyek aztán a Google+ Hangouts szolgáltatásán keresztül – akár valós időben is – megoszthatóak. Parviz elárulta, hogy az eszköz képességei „még nincsenek véglegesítve és továbbra is képlékenyek”, vagyis a koncepciót még nem sikerült teljesen kiérlelni, és a játékos – de tulajdonképpen felesleges – point of view kamera funkciókat messze meghaladhatja, mire piaci termék válik belőle.

 

Aranyosak a point of view videók, de ennél azért több kell...

 

A fejlesztő csapat több hónapos munkája persze korántsem volt eredménytelen; vezetőjük elmondása szerint sikerült pontosan kidolgozni a hangutasításokra és (mozgás-)gesztusokra épülő vezérlési metódust (bár igényel még további fejlesztést), megoldást találtak a felmerült biztonsági kockázatokra (szemkárosodás, közlekedés), és komoly eredményeket értek el az energiahatékonyság terén is (egy teljes napi folyamatos üzem a cél) – de Babek Parviz érthető módon nem árult el közelebbi részleteket. Mindemellett természetesen lázasan keresik a Glass további felhasználási területeit, és bár Parviz igyekezett kellőképpen titokzatos lenni, annyit elmondott, hogy nagy lehetőségeket látnak a Google Now és a Google+ integrációjában, a kommunikációban (hang, videó, SMS, email), valamint azt is vizsgálják, miként bővülhetnek az eszköz képességei egy okostelefonnal összekapcsolva.

 

 

Ez volna Sergey Brin és a Google "Szép új világa"?

 

A projekt vezetője a jövőre nézve egyébként azt várja, hogy az Androidhoz hasonlóan a Glass képességeit is a külsős fejlesztők szoftverei fogják drasztikus mértékben kiterjeszteni, és ehhez a Google minden segítséget meg fog adni (egyebek mellett felhőalapú API-t is kínál majd), először azonban véglegesíteni kell az eszköz hardveres kialakítását. A keresőcég szakembereinek nem csupán a legcélszerűbb műszaki megoldásokat kell megtalálniuk, hanem egy életképes üzleti modellt is ki kell dolgozniuk, mire a Glass kereskedelmi forgalomba kerül. Sokak fejében megfordult már (és több humoros videó is készült róla), hogy a Google hirdetések elhelyezésére is felhasználná a szemüveget, ami a kiterjesztett valóságba ágyazva rendkívül kellemetlen lenne a viselő számára, de Parviz azt állítja, hogy „jelenleg nem terveznek hirdetni az eszközön”.

 

"ADmented" reality, avagy a reklámok mindenhová elkísérnek

 

A számtalan nyitott kérdés fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Google mérnökei előtt még nagyon sok fejlesztői munka áll, hiszen akárhogy is nézzük, az „okosszemüveg” erősen kísérleti stádiumban van. A kereskedelmi termék 2014 elejére tervezett megjelenése ugyanakkor lassan sürgetni kezdi a Google-t, hogy mihamarabb lezárja a fejlesztést, és megkezdje a prototípusok tesztelését, ráadásul a hardver alapvető felépítését és funkcióit már a fejlesztői változat 2013 első felére ígért leleplezéséig véglegesítenie kell. Lehetséges volna, hogy a Google egyszerűen csak a lehető legtovább szeretné titokban tartani a masina valódi tudását, és a Glass tényleg képes lesz arra, amit a fantázia szülte videó sugall? Vagy esetleg annál is többre, és tényleg akkora dobás lesz az „okosszemüveg”, mint a Google szeretné?

 

 

Megvalósult science fiction vagy csak egy érdekes játékszer?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.