Hirdetés

Szimuláció és háború



|

Hirdetés

"Ugyanazon a területen és ugyanazzal a taktikával működtünk, mint amit indulás előtt a kiképző központban gyakoroltunk", írta haza e-mailjében az az F16-os pilóta, aki ledobta az első HARM bombát Bagdadra. A számítógépes szimulációs technológia és a fejlett modellezés egyre nagyobb szerepet kap az amerikai hadseregben, amit egyrészt a költségvetési megszorítások, a fegyverzetrendszerek magas ára indokol, másrészt a Pentagonnak az a törekvése, hogy a bevetésben résztvevő pilóták, az akció tervezői és a parancsnokok egy-egy akció során ugyanazokat az adatokat kapják, ugyanazokat a képeket lássák. A szimulációs technológia ugyanakkor segít az olyan balesetek kivizsgálásában, mint amikor Patriot rakétákkal lőttek le véletlenül amerikai és brit gépeket. A szimulációs és kiképzőszoftver piac a számítások szerint 2008-ig évi 3,5 százalékkal bővül, s az időszak végére eléri a 4,79 milliárd dolláros forgalmat. A védelmi szakemberek egyelőre adatokat gyűjtenek azzal kapcsolatban, hogy milyen volt a hatékonysága a szimulációs technológiának a csapatok felkészítésében és a különböző harctéri helyzetek begyakorlásában, de az első visszajelzések egyértelműen pozitívak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.