Hirdetés

Továbbra sem megy a WAP



|

Hirdetés

1999-ben, amikor az Orange - az egyik legnagyobb mobil szolgáltató - bemutatta a WAP-ot Angliában, még mindenki rajongással tekintett az új megoldásra, és piaci elemzők tucatjai jósolták, hogy beköszönt a mobil internet kora. Egy évvel később már kiábrándult felhasználók és szkeptikus újságírók ezrei hangoztatták: "ez még nem az igazi". Aztán valamikor 2003 derekán az érintettek újból kiálltak a WAP mellett, mondván: már elegendő tartalom született meg ahhoz, hogy a felhasználók tömegei számára vonzó legyen a mobil internetezés e formája. Az NRC és a TNS közös NetMonitor kutatásának májusi adatai viszont ismét azt jósolják: a WAP-ot csak egy tudatos kisebbség használja rendszeresen.

Bár a hetente legalább egyszer internetező felnőttek 97 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, közel háromnegyedüknek pedig WAP használatára is alkalmas a készüléke, közülük mindössze 16 százalék (vagyis az összes internetező 12 százaléka) használja rendszeresen a WAP-ot. A magyar internet felhasználók háromötöde - technikai lehetőség vagy érdeklődés híján - sosem veszi igénybe a szolgáltatást. Azt, hogy a WAP még az internetezők körében sem sikertörténet, ezeken az adatokon túl jelzi az is, hogy míg az internetezők 94 százaléka fontos információforrásnak, 89 százaléka pedig fontos szórakozási lehetőségnek tartja a világhálót, addig a WAP-ról csupán 10, illetve 8 százalékuk vélekedik így. A WAP fontossága azonban nem csak az internetétől, de a többi médiumétól is elmarad.

A NetMonitor kutatás adatai szerint a WAP-ot is használó internetezők csoportja nem mutat jellegzetességeket a hagyományos demográfiai ismérvek - nem, kor, iskolai végzettség stb. - mentén, azaz nem állíthatjuk, hogy a WAP felhasználók inkább budapestiek vagy magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők lennének. Ugyanakkor a kutatási eredmények szerint azt, hogy valaki igénybe veszi-e a WAP szolgáltatásokat, leginkább mobiltelefonjához fűződő viszonya, attitűdje határozza meg.

A WAP-ot az olyan értelemben vett mobilfüggők használják leginkább, akik a mobiltelefont elsősorban nem munkájukhoz veszik igénybe. A "mobilőrülteknek" nevezhető csoport egyfelől rendkívül praktikusnak tartja a mobiltelefonban megvalósult integrált szolgáltatásokat, másfelől úgy tekint készülékére, mint személyisége elválaszthatatlan részére. Ezek a mobilhasználók telefonjaik nélkül nem tudják elképzelni mindennapjaikat, ugyanakkor a mobil számukra a kikapcsolódás és az időtöltés fontos eszközeként is megjelenik. A mobilőrültek olyan telefonra vágynak, amely lehetőség szerint az összes információs technológiát egyesíti, de az is fontos, hogy a készülék igazodjon a személyiségükhöz.

A WAP-ot használó internetezők körében érdekes módon a navigátor (útbaigazító szolgáltatás, mely több száz objektum címét tartalmazza, és kiindulási pontunk ismeretében azonmód meg is mondja, mely objektum (pl. étterem) található a közelünkben) a legnépszerűbb: 15 százalékuk rendszeresen, 48 százalékuk alkalmanként igénybe veszi. Mozi- vagy koncertműsort 56 százalékuk szokott legalább alkalmanként olvasni, az időjárás felől pedig 54 százalékuk szokott a WAP-on tájékozódni. Közéleti híreket a wapolók 41, sporthíreket 35 százaléka szokott olvasni, gazdasági információkat pedig egyharmaduk keres a WAP-on. Banki ügyek intézésére, banki információk keresésére a wapolók 38 százaléka használja mobiltelefonját - 10 százalék rendszeresen igénybe veszi ezt a szolgáltatást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.