Hirdetés

Vallás lett a fájlmegosztás Svédországban



|

A kopimisták szentsége a másolás, írtunk nekik egy Miatyánkat is.

Hirdetés

Svédországban sok érdekes dolog van, akad ott kalózpárt és kalóz internet is, sőt. 2010 óta próbálja egy önmagukat állománymegosztónak valló csoport elismertetni az általuk létrehozott egyházat Svédországban. Párszor már elutasította a kormányzat a Kopimista Egyházat, melynek szent jelképei a Ctrl+C és Ctrl+V szimbólumok – illetve billentyű-kombinációk.

 

Mindenütt üldözik az állománymegosztókat, Svédországban is. Egy csoport azonban vallási vonalra helyezte át az Internet, sőt a BBS-ek kora óta tartó jogi vitát. A Missionary Church of Kopimism-t 2010-ben alapította Isak Gerson filozófia hallgató abban a reményben, hogy a vallásszabadsá zászlaja alatt megóvhatja az állománymegosztás híveit az üldöztetéstől. Kétszer visszadobták kérelmét, hiányolva az ima, illetve meditáció módjának leírását, de most elfogadták azt.

 

 

Természetesen nem arról van szó, hogy a hívek illegálisan kereskednének a „metafizikai” javakkal, csupán letöltésről és megosztásról, azaz másolásról van szó, illetve a remix szabadságáról. Az alapító természetesen most (szent) extázisban van és a TorentFreak számára kifejezte reményét, hogy ha nem is nyilvánosan, de szűkebb körben ezután többen vallják magukat kopimistának.

 

Természetesen az egyház elismerése nem teszi szabaddá a védett tartalmak másolását, de Gerson reméli, hogy a jövőbeni törvények megalkotására hatásuk lehet. Az utóbbi fél évben a Kopimista Egyház 1000-ről 3000-re növelte tagjainak számát, hivatalos elismerésük miatt pedig számos további követőre számítanak. „Keep copying!” – ezt üzeni az alapító mindenkinek, így e frázis akár az egyház hivatalos elköszönése is lehetne.

 

 

forrás: flickr, ctrl+c

 

Mi persze nem értük be az „Isten áldjon” kopimista változatával, gyorsan alkottunk egy kopimista Miatyánkot is. Fenntartanánk, hogy ezzel nem célunk semmiképpen gúnyt űzni a keresztény hívőkből, sokkal inkább rá szeretnénk világítani arra, hogy azért bármennyire is intellektuális irányzat a kopimizmus, közvetlenül nem foglalkozik metafizikai, hitbéli alapkérdésekkel, sem az emberi lelki szükségletek betöltésének mikéntjével, így nagyon groteszk hatást kelt, ha mégis vallást szeretnénk csinálni belőle. Íme.

 

Mi Szerverünk, aki a felhőkben vagy,
Szenteltessék meg a Te IP címed,
Jöjjön el a Te login képernyőd,
Legyen meg a Te sávszélességed,
Amint a felhőkben, úgy a klienseken is.
Mindennapi letöltésünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg licenceinket,
Miképpen mi is megbocsátjuk
a jogtulajdonosok kapzsiságát.
És ne vígy minket eljárás alá,
De szabadíts meg a jogvédőktől.

 

 

Képforrás: flickr, Creator

 

Hogy előző kritikai bekezdéseinket ellensúlyozzuk, rámutatnánk arra is, hogy alapvetően mindannyiunknak köze van a másoláshoz. Végső soron valamennyi gyermekes családban történt már másolás, méghozzá a Kongresszusi Könyvtár információtartalmát sokszorosan meghaladó mennyiségben – a szülők génállománya ugyanis kombinálódik az utódokban. A legtöbben persze nem egy végső szerzőnek tulajdonítanák, hanem evolúciós képződménynek sorolnák be ezeket az információ hegyeket, de azért sokak szerint ez ügyben is jelentkezett már az eredeti Alkotó. Másrészt ugye ahogy a családot a hagyományos vallásos nézet szerint a házasság szentesíti, úgy a másolatot a licenc – és még számos további hasonlóság támasztható életünk, hitünk és eme újdonsült gyülekezet tanai között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.