Hirdetés

Xbox Gateway



|

Hirdetés

Az Xbox Gateway névre keresztelt program a fejlesztõk elmondása szerint lényegében úgy mûködik, mint egy Ethernet bridge, vagyis szétdarabolja az Xboxra fejlesztett játékok által elõállított adatcsomagokat és továbbítja azokat a megfelelõ célállomásokhoz, természetesen a hálózaton keresztül. Az Xbox multiplayer partihoz szükségeltetik néhány Xbox játékkonzol, egy szélessávú interneteléréssel rendelkezõ, megfelelõ teljesítményû személyi számítógép, olyan játékok, melyek többjátékos üzemmódra is képesek (Halo, Tony Hawk's Pro Skater), és nem utolsó sorban az említett Xbox Gateway nevû szoftver.

A fejlesztõk elmondása szerint amennyiben két Xbox tulajdonos játszik egymással az Xbox Gateway, valamint a többi fent felsorolt szükséges kiegészítõ révén, a lag-mentes, azaz teljesen zökkenõmentes játék százszázalékban garantálható, azonban tény, hogy a jelenlegi körülmények között egy harmadik játékos közös játékba történõ becsatlakozása bizonyos esetekben már lassíthatja a rendszert, mely sajnos a játékélmény csökkenéséhez vezethet.

Az Xbox Gateway szoftver jelenlegi verziója még nem támogatja az USB interfészes, valamint PCMCIA Ethernet kártyákat, de elképzelhetõ, hogy a fejlesztõk rászánják magukat, és a szoftver következõ verziója már ezen típusú hálózati eszközöket is támogatni fogja, és remélhetõen a kettõnél több játékos multiplayer-partik is megvalósulhatnak majd az új verzió révén.

Az Xbox szülõatyja, a Microsoft hivatalosan a jövõ év nyarán tervezi az Xbox Network névre keresztelt hálózat beindítását, melynek segítségével a boldog Xbox tulajdonosok számos multiplayer támogatással rendelkezõ játékot játszhatnak majd az interneten keresztül, vagyis az Xbox fanatikusoknak már nem kell túl sokat várniuk arra, hogy Unreal Championshipet játszhassanak az interneten keresztül, addig pedig lehetõségük van kipróbálni az enyhén sufnituning szagú Xbox Gateway szoftvert. Az ügyhöz tartozik, hogy a Microsoft eddig még nem vette fel a kapcsolatot a szoftver fejlesztõivel, és olyan lépéseket sem tett, melyek a szoftver további fejlesztési munkálatait esetleg gátolnák, ami mindenképpen üdvözölendõ.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.