Hirdetés

DEF CON: idén maradjanak otthon az ügynökök



|

A szervezők szerint túlságosan feszült a hackerek és hatóságok közti viszony.

Hirdetés

Az először 1993-ban megrendezett DEF CON az utóbbi két évtizedben a világ egyik legnagyobb és leghíresebb biztonsági konferenciájává vált, a több ezer hacker résztvevő mellett a különféle – elsősorban „ábécés” – amerikai hivatalok is szép számmal küldenek ki megfigyelőket. Ez sosem volt titok, ráadásul a két csoport képviselői eddig tipikusan jól megfértek egymás mellett.


Ettől független tegnap a rendezvény alapítója a DEF CON weboldalán azon kéréssel fordult a hatóságok képviselőihez, hogy maradjanak távol az augusztus 1-4. közt megrendezésre kerülő eseménytől, ugyanis többek közt az Edward Snowden által elindított lavina után csúnya botrányokhoz vezethetne a jelenlétük. Egyelőre indulatos a közösség, a többségnek időre van szüksége a helyzet higgadt értékeléséhez.


Természetesen a szervezők szimplán nem tudják kitiltani az ügynököket a konferenciáról, így azok garantáltan nem fogják kihagyni az eseményt, legfeljebb megpróbálnak majd a szokásosnál jobban beolvadni a környezetbe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.