Hirdetés

Így idegesítse magát órákon keresztül



|

Bármely böngészőből játszható a Flappy Bird klónja.

Hirdetés

Az elmúlt körülbelül két hétben jó eséllyel minden internetező hallott már a Flappy Bird névre hallgató mobilos játékról, amely a Play Store és Apple App Store bugyraiban való körülbelül fél éves szunnyadás után egyik pillanatról a másikra az egyik legtöbbet játszott címmé vált. A hét elején a vietnami készítője elérhetetlenné tette, ugyanis állítása szerint megterhelővé vált számára a hirtelen jött népszerűség, noha a reklámokkal támogatott ingyenes szoftver a becslések szerint naponta 50 ezer dollárt hozott a konyhájára.

Hirdetés


A játék több szempontból is rendkívül kiakasztó volt: egyrészt a grafikus elemeinek egy részét a Marióból nyúlta a készítője, másrészt a rendkívül egyszerű játékmenet nem jelentett egyet könnyű sikerrel, a Flappy Bird egyértelműen az utóbbi hónapok egyik legidegesítőbb játéka. A programnak már számos klónja elérhető a különféle mobilos programboltokban, ám annak is akad alternatíva, aki inkább böngészőből kíván játszani vele.


Az ide kattintva elindítható klón a Flappy Doge nevet kapta, amelyből sejthetően madár helyett egy pixel siba inu kutyát kell benne átvezetni a csövek közt; szerencsére nincsenek reklámok a böngészős változatban.


(Forrás: How to Geek)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.