Hirdetés

Jön a Facebook új ellenfele



|

Bár a Bebo egyszer hatalmas kudarcba fulladt, most teljes erővel támad a Facebookra.

Hirdetés

Feltámadásra készül a Bebo, a ma kevésbé ismert közösségi oldal, miután az egyik társalapítója visszavásárolta. 2005-ben született meg a Bebo, Michael Birch-nek és nejének köszönhetően, most pedig 1 millió dollárt fizettek érte, hogy visszaszerezhessék. Szeretnék újra feltalálni a közösségi oldalt. 

A Bebo szépen teljesített anno, 40 millió felhasználóval is rendelkezett már. 2008-ben a sikeren felbuzdulva az AOL 850 millió dollárt fizetett érte, azonban a befektetések hiányában, és a Facebook árnyékában hamar a süllyesztőben végezte az oldal, amit a Criterion Capital 2010-ben ugyan megvett  10 millió dollárért, de idén már csődbe is ment. 

Most Michael Birch döntött úgy, újabb esélyt ad a Bebónak. Az alapító elmondta, hogy az esélyeik nem túl jók, de szeretik a kihívásokat, a felhasználóik pedig jobbat érdemelnek, mint amit az elmúlt évek során kaptak. Állítólag mobilos fejlesztők dolgoznak az oldalon, amelynek az ügyét most egyébként Justin Timberlake is segíti. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.