Hirdetés

Már temető is van a Facebookon



|

A Sanctri app a digitális korszak emlékfala lehet a közösségi oldalon.

Hirdetés

Régen a nyomtatott újságokból és az ismerősöktől értesülhettünk egy-egy halálesetről, a mai felgyorsult digitális korban azonban a napjaink szerves részévé változtak a közösségi oldalak, így a Facebook is. A hírfolyamokat gyakran nézzük, de amikor tragédia történik, a haláleset hírével nehéz mit kezdeni a lájkok, bulifotók és vicces videók között. 

Hirdetés

A Sanctri névre keresztelt app ezen igyekszik változtatni a közösségi oldalon: egy olyan teret hoz létre, ahol mindenki megemlékezhet a halottakról, és kifejezheti bánatát az elhunyt személyekkel kapcsolatban. A Sanctri társalapítója, Jono Milner szerint az emberek nehezen tudnak mit kezdeni azzal, amikor egy facebookos felhasználó életét veszti (pedig évente átlag négymillióan halnak meg olyanok, akik jelen vannak az oldalon). Mivel azonban a Facebook a mai közösségi gyűjtőhelyünkké vált, ezért sokan szeretnék részvétüket nyilvánítani digitálisan is. 

A közösségi megemlékezés mellett az elhunytak életpályáját is be lehet mutatni az app segítségével, illetve akár jótékony célú gyűjtéseket is lehet szervezni. Az app fejlesztői egy olyan helyet szerettek volna létrehozni, amely ugyan a Facebookra épül, de mégis el van különítve, és megfelelő közeget biztosít a tiszteletadáshoz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.