Hirdetés

Muszlim szuperhőssel újít a Marvel



|

A pakisztáni családból származó Kamala Khannak a szupergonoszok mellet identitásproblémáival is meg kell küzdenie.

Hirdetés

A Marvel legújabb szuperhőse kicsit más lesz, mint a kiadó korábbi karakterei. Az új Miss Marvel egy 16 éves, Kamala Khan nevű, Jersey Cityben élő diáklány, aki egy Pakisztánból bevándorolt muszlim családban nőtt fel.

Ez az első eset, hogy a Marvel egy muszlim szereplőt választott egyik képregénye főhőséül. G. Willow Wilson, a füzetek írója hangsúlyozta, hogy Kamala vallása fontos szerepet játszik a történetben. „Az iszlám fontos része az identitásának, ami ugyanakkor komoly problémákat is okoz a számára” – írta Wilson a Marvel blogján.

Hirdetés

Kamalának nem csak a szupergonoszokkal kell majd felvennie a harcot; a középiskolások mindennapi gondjaival is meg kell küzdenie – és persze azzal, hogy bevándorló családból származik. „Bizonyos szempontból már azelőtt „kettős identitása” volt, mielőtt magára húzta volna a szuperhős jelmezt – fejtette ki az író. – Számos emigráns gyerekhez hasonlóan ő is két világ között tipródik: szereti a családját, de közben az őrületbe kergetik a szülei; és persze ott vannak a barátai is, akik nem értik, miért él úgy,, ahogyan él.”

Kahn szuperereje az alakváltoztatás lesz. A főszereplésével készült sorozatot jövő februárban mutatják be. A Marvel célja elsősorban az, hogy új olvasókat toborozzon; a kiadó két évvel ezelőtt mutatta be első olyan Spider-Man-sorozatát, amelyben egy afroamerikai karakterre osztották a kék-piros pizsamás hálószövő szuperhős szerepét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.