Hirdetés

Az Apple-t is szereti a Microsoft

|

A Microsoft átalakulását az almás platformon elérhető szoftverkínálata is bizonyítja.

Hirdetés

A Microsoft nem is olyan régen még a túlzsúfolt, unalmas és nehezen működő termékeiről volt ismert, ez azonban teljes mértékben megváltozott. A redmondiak célja az volt, hogy olyan szolgáltatásokat és mobilközpontúságot tegyenek elénk, amelyre valóban szükségünk van, amiket használni akarunk. A nagy váltás keretében a rivális Apple platformjaira is beköltöztek. Az átalakulást remekül jelzi az almás rendszereken elérhető szoftverkínálatuk. Erre mutatunk pár példát. 

Hirdetés

 

Microsoft Xim

A 2014 vége felé elrajtolt Microsoft Xim nagyon egyszerű módot biztosít arra, hogy megmutassuk az ismerőseinknek a mobilos fotóinkat. Az AndroidWindows Phone és iOS platformokon elérhető app lényege az, hogy távolról irányíthatjuk a képsort, amit a többiek a saját telefonjuk kijelzőjén nézhetnek meg. Az appot csak egyetlen készülékre kell telepíteni, amelyen ki kell választani a bemutatni kívánt képeket és a résztvevő ismerősöket - utána mindegyik képernyőn a mi fotónk jelenik meg. 

 

Képnézegetéshez

 

Visual Studio Code

A Microsoft Visual Studio egy olyan integrált fejlesztői környezet, amelyben windowsos és webes appok készültek. Az 1997-es első startja óta a Visual Studio az egyik legjobb fejlesztői környezetté nőtte ki magát. A csomag legjobb appja az Intellisense, amely intelligens eszközként megjósolja, hogy a fejlesztő mit ír majd, és ezt megteszi helyette. 

A Visual Studio sosem lépett ki a Microsoft Windows platformjáról, egészen az idei Build konferenciáig. Ekkor végre az Apple rendszerére is megérkezett a Visual Studio Code, amely a Microsoft első nem csak windowsos fejlesztői eszköze. A fejlesztők egyébként az Azure-ra is írhatnak benne alkalmazásokat, illetve weboldalakat a node.js segítségével. 

 

Már nem csak Windowson

 

Microsoft Office 2016, Macre

Bár a Microsoft már több évtizede fejleszt Macre Office-t, az valamiért mindig csak egy másodlagos, kevésbé kifinomult, elhanyagolt változata volt a windowsos verziónak. Miközben eddig sosem volt olyan kifinomult a szoftver, mint az iWork, addig a maces Office 2016 egy teljesen más világot jelent. A programcsomag immáron úgy néz ki és úgy működik, mintha gyárilag is az OS X része lenne, nem pedig windowsos portra hasonlít. Ez pedig azt mutatja, hogy a Microsoft már a maces világot is fontosnak tartja. 

 

Már nem portolásnak néz ki

 

Office Lens

Népszerű Windows Phone-alkalmazás az Office Lens, amely dokumentumok, névjegykártyák és táblák szkennelésére alkalmas. Ezeket tudja digitális formába átalakítani, majd megosztani vagy feltölteni a felhőbe. Az optikai karakterfelismeréssel operáló app később Androidra és iOS-re is elérhető lett. 

 

Közkedvelt app

 

Az elmúlt hosszú évek és az Android, iOS sikere egyértelmű jelzésként szolgáltak a Microsoftnak arra vonatkozóan, hogy változtatásokra van szükségük. A fentebb felsoroltak és a Windows 10 egyaránt azt mutatják, hogy jó munkát végeztek - a HoloLensről nem is beszélve. Ha ügyesen folytatják, akkor idővel Linuxról és OS X-ről is tudnak majd visszacsábítani felhasználókat. 

Szerintetek mikor jut el a rivális rendszerekre például az Edge böngésző? 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.