Hirdetés

Az iPhone 5C-re épülhet az Apple tepsifon



|

Az Apple tepsifon talán nem az iPhone 6 lesz, csak egy alternatíva amellett.

Hirdetés

A jelenlegi álláspont szerint az Apple új okostelefonja két méretben érkezik, és mindkettő tespifon lesz. A Macotakara beszámolója szerint ugyanakkor a phablet egyáltalán nem az iPhone 5S-t és az iPhone 5C-t hivatott helyettesíteni, az csupán egy kiegészítő alternatíva lesz a szokásos készülékek mellett, két méretben. 

Hirdetés

A japánok forrásai alapján marad a már többször megemlített 4,7 és 5,7 hüvelykes kijelző, ugyanakkor a phablet dizájnjegyei az iPhone 5C-t idézik majd, némi beütéssel a hetedik generációs iPod nanóról. Ez lekerekített hátlapot és széleket, ugyanolyan gombokat, viszont alumínium házat vetít előre. 

A jól értesült fülek úgy tudják, a 4,7 hüvelykes iPhone 14 x 7 centis lesz, az 5,7 hüvelykes pedig 16 x 8 centiméteres. A dizájn állítólag még nem végleges, de a készülékek még idén megjelennek. A mostani hírek párhuzamban vannak azzal a korábbi pletykával, amely szerint az Apple tepsifont nem is iPhone-nak hívják majd, a kísérleti jellege miatt. Legyen a phablet külön termékvonal vagy sem, az iPhone 6-tal kapcsolatban jelenleg jobb kamerát és keret nélküli kijelzőt emlegetnek. 

Fotó: ciccaresedesign.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.