Hirdetés

Elbukott az Apple a Samsung ellen



|

Nem sikerült végleg betiltatnia az Apple-nek a Samsung 23 készülékét.

Hirdetés

Az egyik, ha nem a legnagyobb szabadalmi csatát kétség kívül az Apple és a Samsung folytatják egymással. A hosszú ideje tartó vitában most újabb fordulóponton vagyunk túl, miután Lucy Koh elutasította az Apple korábban benyújtott kérését, amely 23 szabadalomsértő Samsung készülék forgalmazásának a teljes betiltására irányult. 

Hirdetés

A bírónő ezen felül fenntartotta a tavaly novemberben az Apple-nek odaítélt 290 millió dolláros kártérítést. A Samsung akkor ez ellen azzal fellebbezett, hogy csak 52 millióval tartozik a korábban (2012-ben) 1,05 milliárdból fenntartott 640 millión felül. Ha összeadjuk a 640 és a 290 milliót, a 930 millióval majdnem elérjük a kezdeti 1,05 milliárdos kártérítési értéket. 

Jelenleg az Apple és a Samsung egyaránt fellebbezhetnek - Lucy Koh elmondása szerint az Apple is támadhatja a végső döntés mindegyik részét, ha akarja. Érdekes módon a jelenlegi per végkimenetelétől függetlenül is van még mivel foglalkoznia a két cégnek, ebben a hónapban ugyanis teljesen más készülékek miatt csapnak össze a bíróságon. A két cég ügyvezetője bár februárban személyesen próbálta megoldani a viszályokat, miután nem sikerült megállapodniuk, folytatják a bírósági hadviselést. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.