Hirdetés

Kiderült, hogy miért lassú az új MacBook Air



|

Az SSD gyorsasága attól függ, hogy milyen gyártótól érkezett meghajtót fogunk ki a laptopban.

Hirdetés

A 2014-es MacBook Air meglehetősen kicsi hírverés mellett érkezett meg, és nem véletlenül. Gyakorlatilag egy hajszálnyival gyorsabb processzor az, amiről beszélni lehetett. Nem sokkal a megjelenés után egyes tesztek arra derítettek fényt, hogy az idei modellek SSD-meghajtói jóval lassabbak, mint a tavalyiak. Az OWC szakértői úgy döntöttek, alaposabban is megvizsgálják a kérdést. 

Hirdetés

Az átvilágítás során az OWC arra jutott, hogy továbbra is az a probléma, ami az elmúlt években. Az Apple több gyártótól is fogad SSD-ket, a teljesítmény pedig egyszerűen attól függ, hogy milyen modellt sikerül kifognunk. A tavalyi és idei, egyaránt SanDisk SSD-s modellek teljesítménye a gyakorlatban szinte azonosnak bizonyult. 

A korábbi tesztekben négy gép két eltérő kapacitású meghajtóját vizsgálták, három eltérő gyártótól, így nehéz volt pontos eredményekre jutni. Most bebizonyosodott, hogy a gondot az jelenti, hogy az Apple egy ideje Toshiba, Samsung és SanDisk SSD-ket is tesz a MacBook Air laptopjaiba. Azt, hogy milyet kapunk, nem lehet tudni, és a vásárlás után is csak a rendszerprofil vizsgálatával vagy a készülék megbontásával lehet kideríteni, mit is kaptunk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.