Hirdetés

Már gyártják az iWatch alkatrészeit

|

Továbbra is valószínűtlen, hogy 2015 előtt megjelenne az Apple viselhető eszköze.

Hirdetés

A Digitimes értesülései szerint az Apple okosórája jelenleg mérnöki jellegű hitelesítés alatt áll, és továbbra is úgy néz ki, hogy csak valamikor 2015-ben kerülhet a boltok polcaira. A titkos iparági forrásoknak hála az is kiderült, hogy az iWatch egyes alkatrészeit már gyártják, de a tényleges sorozatgyártás előtt még egy termékhitelesítésen is át kell mennie az eszköznek. 

Hirdetés

A Re/code és a Bloomberg forrásaival szemben a Digitimes azt mondja, hogy az Apple nem valószínű, hogy a szeptember 9-i médiaeseményen mutatná be az iWatch-ot. Korábban még azt lehetett hallani, hogy az okosóra egy októberi rendezvény keretében kerül elő, de többen is úgy tudják, az Apple vezetősége meggondolta magát. 

Amiben mindenki egyetért, az a megjelenés hozzávetőleges dátuma. Mivel gyakorlatilag nincs kiszivárgott alkatrész, ezért egyértelműnek tűnik, hogy legjobb esetben is 2015 elején lehet majd megvenni a viselhető kütyüt. Kis szerencsével legalább a következő kedden megtudjuk, hogy néz majd ki. Az iPhone 6 (és az iWatch) bemutatójáról a PC World Online élőben közvetít

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.