Hirdetés

Nem várt az Apple a bejelentésekkel, itt a frissített portfólió



|

Tegnap hírt adtunk arról, hogy az Apple várhatóan március 24-én mutatja be az új iMac-et, Mac minit és a Mac Prot. Nos egy nap alatt túl voltak az egészen.

Hirdetés

Az Apple nem teketóriázott sokat, tegnap bemutatta a frissített asztali gépcsaládot mindenféle felhajtás, rendezvény nélkül. A Mac mini új alapgépe egy 2 GHz-es Core 2 processzort, 1 GB memóriát, 120 GB-os merevlemezt, GeForce 9400M grafikus gyorsítót kapott, mindezért 186 ezer forintot kell fizetni. Elérhető ebből egy nagyobb tudású változat, ez már 2 GB memóriát, 320 GB-os merevlemezt mondhat magának, így összesen 248 ezer forintot kér érte az Apple.

 

mac_mini_intel_core.jpg
 

 

Az iMac-et sem hagyták parlagon keverni, a 20 hüvelykes változat 2,66 GHz-es processzorral, 2 GB RAM-mal és 320 GB HDD-vel érkezik, ára 339 ezer forint. A többi iMac szinte csak méretben nőtt meg, hiszen 24 hüvelykesek lettek, a processzorok 2,66 és 3,06 GHz között változnak. A memória növekedése dicséretes, hiszen 4 gigabájttal gazdálkodhat és szintén a GeForce 9400M grafikus gyorsító került a tudástárba. Érdemes még megemlíteni a tárhely növekedését is, hiszen 640-1000 GB merevlemezzel kaphatóak a nagyobb iMac-ek.

 

imac.jpg
 

 

A harmadik modell, a Mac Pro is új arcát mutatja, az alapmodellben egy 2,66 GHz-es Nehalem processzor, 3 GB memória, GeForce GT 120 grafikus gyorsító és 640 GB-os HDD található, ára 776 ezer forint, de a bővített tudású változatért több mint egymillió forintot kell leperkálni. A csúcsmodellben két 2,93 GHz-es Nehalem chipet találhatunk, így a rendszer nyolcmagos lett.

 

macpro.jpg
 

Most már csak az a kérdés, hogy tulajdonképpen mi is lesz március 24-én...?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.