Hirdetés

Törökországba fektethet az Apple



|

A világon egyedülálló Apple boltot nyithatnak Isztambulban.

Hirdetés

Maga a török elnök, Abdullah Gül dicsekedett el azzal a hivatalos weboldalán, hogy nemrég az Apple első emberével, Tim Cookkal találkoztak egy kiemelt fontosságú megbeszélés kapcsán. Ennek alkalmából arra igyekeztek rávenni az almás vállalatot, hogy válasszák Törökországot otthonuknak a kutatás-fejlesztési munkáikkal kapcsolatban. 

Hirdetés

Gül szerint a kormány technopark projektje minden nap újabb és újabb befektetésekkel bővül, arra mindenesetre nem tért ki, hogy eddig milyen vállalatok érdeklődtek. Az Apple fokozott török jelenléte állítólag a vásárlók szemében is sokat nagyítana a cupertinói cégen, amely így értéket adna Törökországhoz. 

 

 

Az úgynevezett FATIH projektről nem sok minden derült ki a találkozón. Korábban azt beszélték, hogy az Apple a program keretében 3-4 milliárd dollár értékben, 15 millió iPadet adna a török diákok kezébe. Az első megbeszélést még 2013-ban az Apple egyik alelnöke, John Couch folytatta le, később pedig egy török miniszter látogatott el Cupertinóba. 

Tim Cook ígéretei szerint az Apple idén áprilisban a világon egy teljes mértékben egyedülálló Apple Store-t is nyit majd Isztambulban. Bár az ügyvezető részleteket nem említett, azt ígérte, hogy olyan boltot kapnak a törökök, amelyhez fogható sem szolgáltatásokban, sem kialakításban nem létezik jelenleg a világon. 

 

 

Az Apple egyébként mindössze tavaly októberben nyitotta meg az online áruházának kapuit Törökországban. Az első hivatalos jelenlétből most hamarosan Apple Store lesz, és mint olvashattuk, talán több is. A törökök kitértek még néhány érdekes témára, úgy mint a Siri török nyelvű lokalizációja, helyi nyelvű iOS-es billentyűzet és még nagyobb App Store kínálat az országban. 

Ami az isztambuli boltot illeti, egy korábbi jelentés szerint hatalmas üvegtetőt kaphat, méghozzá valami olyat, amilyen az Apple legnagyobb, New Yorkban és Sanghajban található üzletein van. 

Érdekes boltja az Apple-nek ugyanakkor nem csak Törökországban lesz. A Foster + Partners és a Page & Turnbull nemrég napvilágot látott dokumentumai szerint a San Franciscóban épülő legújabb Apple Store eddig nem látott, hatalmas magasságú, kétszárnyú és csúsztatható üvegajtókkal lesz díszítve. A több mint 13 méteres, acélba foglalt elemek hat panelt alkotnak majd, amelyek szétcsúsztatva négy panelre nyílva teszik szabaddá a bejáratot. 

 

 

Az almás vállalat decemberi terveihez mérten egyébként nem változott sok dolog az új üzlettel kapcsolatban, leginkább csak az elképesztő méretű üvegajtók jelentik az újdonságot, amelyek gyakorlatilag teljes egészében az utcafrontot jelentik majd. A két részre osztott bolt hátsó szekciója állítólag egy pláza lesz, amiben egy vízesés igyekszik belvárosi oázis hangulatát kelteni. 

Az új bolt útjában volt még egy népművészeti elemekkel díszített, szoborba oltott ivókút is - mivel ezt át kellett helyezni, közkívánatra ezt, az 1973-as alkotást is a plázarészbe teszik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.