Hirdetés

Túl az 500 millió iPhone-on az Apple

|

Eladta az 500 milliomodik iPhone készülékét is az Apple.

Hirdetés

Az Apple a negyedévente kiadott beszámolói alapján az iPhone kezdeti, 2007-es megjelenése és a tavalyi, 2013-as év vége között összesen 472 millió iPhone készüléket tudott eladni. Az elemzők úgy számolnak, hogy az idei első negyedévben nagyjából 38 millió iPhone talál gazdára. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Apple kétség nélkül eladta immáron az 500 milliomodik okostelefonját is. A mérföldkőre ugyanakkor az almás cég nem hívta fel a figyelmet. 

Hirdetés

A szakértők becslései szerint a mérföldkövet nagyjából március 8-án érhette el az Apple. Azt mondják, még ha túl optimisták is a várakozásaik, akkor is biztosan kijelenthetik, hogy már megvolt az 500 millió. Ezzel az Apple kevesebb mint 7 év alatt tudott eladni félmilliárd okostelefont. 

Néhányan furcsának találták, hogy az Apple ezúttal nem ünnepelt, elvégre a Mac 30. születésnapja alkalmából lecserélték a weboldalát, tavaly májusban pedig az 50 milliárdodik app letöltése alkalmából egy 10 000 dolláros ajándékkártyát adtak egy szerencsésnek. Az Apple legutóbbi pénzügyi negyedéve ráadásul iPhone-eladásokban is rekordnak számított, 51 milliós darabszámmal. 

Amennyiben az iPhone 6 tényleg tepsifon lesz, akkor az elemzők szerint kiugró mértékben frissíthetnek rá a jelenlegi iPhone-osok, tovább lendítve az Apple szekerét. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.