Hirdetés

3D Touch technológiával jön a Microsoft új mobilja



|

Még az idén megjelenhet a Nokia McLaren.

Hirdetés

Kinect-szerű funkciókkal újíthat a mobiljain a Microsoft: a The Verge értesülései szerint a redmondiak a Nokia McLaren néven pletykált készülék keretében újítanak majd a 3D Touch technológiával, amit a finnek már évek óta fejlesztenek. 

Hirdetés

A rendszer állítólag számos szenzorra építene. Ezeknek hála alapfunkció lenne, hogy felvesszük a hívást a készülék fülünkhöz emelésével, hogy kihangosítjuk azt azzal, hogy letesszük egy asztalra, illetve, hogy a kép tájolása a testhelyzetünkhöz mérten változik. A készülék szélei is reagálnának a mozdulatokra, például itt lehetne zoomolni. 

A 3D Touch legérdekesebb újítása ugyanakkor kétségkívül az, hogy egy élő csempe fölött megcsinálhatjuk azt, hogy a megérintése nélkül, a levegőben nyomunk rá, majd egy csoport kisebb csempe ugrik fel, ami az apphoz kapcsolódik. A Nokia McLaren lehet az első ilyen technológiával, és persze az új Windows Phone-nal érkező okostelefon, ami vélhetően a Lumia 1020 utódja lesz. 

 

Fotó: Gizmodo

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.