Hirdetés

Akár saját OS-t is vásárolhat a HTC



|

A cég igazgatótanácsa egyelőre csak fontolgatja a lehetőséget.

Hirdetés

Rendkívül érdekes információk röppentek fel a HTC háza tájáról, ugyanis a cég igazgatótanácsának elnöke szerint nem kizárható, hogy a jövőben saját operációs rendszert fognak használni az okostelefonjaikon. Cher Wang a kínai Economic Observernek adott interjújában kifejtette, hogy nem kívánnak házon belül nekiállni egy új OS fejlesztésének, hiszen platformtól függetlenül a Sense kezelőfelületükön van a lényeg, amit hatékonyabb inkább már meglévő megoldásokra átportolni.

 

HTC Desire Z
HTC Desire Z

 


Ezen felül egyértelművé tette, hogy csupán felmerült a vásárlás ötlete, nem kívánnak megfontolatlan döntést hozni. A jelenleg főként Androidot használó gyártónak alapvetően kevés oka lenne átállni egy új platformra, vélhetően a robotos rendszer körüli forró jogi helyzet ejtette gondolkodóba a döntéshozókat.


Emellett megemlítendő, hogy a lehetséges jelöltek száma is véges, hiszen a HTC-nek egy alapvetően jól működő, meglehetősen kiforrott szoftverre lenne szüksége. Az esetleges vásárlás legvalószínűbb alanyának a HP WebOS tűnik, ám nem szabad elfelejteni, hogy a gyártó már piacra dobott egy Qualcomm Brew-ot futtató mobilt is. Ezeken felül már csak a Symbian, és a Samsung bada jöhet szóba, ám rendkívül valószínűtlen, hogy a tajvaniak komolyan fontolóra vennék a duó valamelyikének használatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.