Hirdetés

Beperelte egy férfi az Apple-t, mert szerinte rasszista az okosórájuk



|

Bőrszín szerint válogatja meg az eszköz, mennyire pontosan méri a véroxigénszintet, ebből lett elege Alex Moralesnek.

Hirdetés

Általában pozitív hírek kapcsán említjük az Apple okosóráját: ott volt az az eset, amikor egy karambolozó sofőr életét mentette meg, vagy amikor egy 12 éves kislány rákos betegségét segített felfedezni. A mostani történet már nem ilyen vidám:

Egy New York-i férfi csoportos pert kezdeményezett a cég ellen, mert szerinte az Apple Watch rasszista.

Mégpedig azért, mert bőrszíntől függ, mennyire pontosan méri a véroxigénszintet. Alex Morales a keresetben azt írta, 2020-21 környékén vásárolta meg az eszközt és azt hitte, a bőrszínének semmi köze nem lesz a mért értékekhez, de tévedett.

Hirdetés

A perhez benyújtott iratok tudományos eredményekre hivatkoznak, melyek szerint évtizedek óta probléma ez a hasonló eszközökkel, a koronavírus-járvány alatt pedig különösen fontos lett volna, hogy pontosan mérjenek. Mindez összecseng a társadalomban egyébként is tapasztalható "rendszerszintű rasszizmussal".

A véroxigén-mérő app az Apple Watch Series 6 óta elérhető a cég okosóráira. Bár a fenti hírre nem reagáltak, az eszköz leírásában egyértelműen jelzik, hogy csak általános fittséget mér az alkalmazás, nem alkalmas sem orvosi teszt kiváltására, sem diagnózisra. A végső szót természetesen nem a mi tisztünk kimondani, de nekünk nem tűnt rasszistának az Apple Watch Series 8, amikor teszteltük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.