Hirdetés

Az Apple beperelte a Samsungot



|

Az iPhone, és az iPad kopírozásával vádolják a koreai vállalatot.

Hirdetés

Érdekesebb szereplők és vádak esetén nagy ritkán be szoktunk számolni a telekommunikációs iparban zajló másodlagos csatározásokról is, ma pedig egy igazi ínyencséggel tudunk szolgálni a téma iránt érdeklődőknek: az Apple beperelte a Samsungot, méghozzá az iPhone, és az iPad lemásolása miatt.

 


A Kaliforniában pénteken benyújtott vádirat összegző indoklása szerint ahelyett, hogy a Samsung saját technológiát és megjelenést fejlesztene egyes okostelefonjai/táblagépei számára, inkább az Apple termékeinek lemásolása mellett döntött. A keresetben elvileg négy eszköz lett kiemelve: a Galaxy S 4G, az Epic 4G, a Nexus S, és a Galaxy Tab.


A Samsung sajtósai egyelőre csak annyit reagáltak a vádakra, hogy természetesen készek megvédeni a saját szellemi tulajdonukat a tárgyalóteremben - a ködös kijelentés mögött vélhetően az áll, hogy hamarosan visszaperlik az almás céget. Az ügy érdekessége, hogy a két vállalat régóta aktív üzleti kapcsolatban van, az Apple rengeteg hardvert vásárol a koreaiaktól a különféle termékeibe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.