Hirdetés

Az LG-től is jönnek majd havi androidos frissítések



|

Újabb vállalat állt be a Google és Samsung kezdeményezése mögé.

Hirdetés

Az elmúlt napokban napvilágra került súlyos androidos sebezhetőségek úgy tűnik már csak az utolsó cseppek voltak a pohárban. A múlt héten a Google bejelentette, hogy havi rendszerességgel fog frissítéseket kiadni a Nexus eszközeihez, másnap pedig a Samsung is beállt a kezdeményezés mögé. Utóbbi gyártó esetében még nem világos, hogy melyik készülékek fognak havonta patcheket kapni, az egész frissítéses program jelenleg a tervezési fázis elején van.

Hirdetés


Mára kiderült, hogy a régen különösen lassú frissítéseiről hírhedtté vált LG is csatlakozik a fenti cégekhez. Sajnos a dél-koreai gyártó a Samsunghoz hasonlóan egyelőre nem tudott túl sok konkrétummal szolgálni, így a havi frissítések mikéntjével kapcsolatos részletek az elkövetkező hónapokban derülnek majd ki.


„A jövőben az LG havi szinten fog biztonsági frissítéseket kiadni az eszközeihez, ezeket a mobilszolgáltatók azonnal elérhetővé tehetik majd az ügyfeleik számára. Reméljük a lépés demonstrálja majd az LG eszközöket vásárlók számára, hogy a vállalat első számú prioritásként tekint a biztonságukra” – olvasható a gyártó Wired számára eljuttatott állásfoglalásában.


(Forrás: GSMArena)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.