Hirdetés

Elhagyja Franciaországot a Vodafone



|

7,75 milliárd euróba került a 44 százalékos részesedésük az SFR-ben.

Hirdetés

A nemzetközi telekommunikációs vállalat nemrég bejelentette, hogy hamarosan megválik a francia SFR nevű szolgáltatóban lévő részvényeitől. A 44 százalékos részesedésüket a Vivendinek adják el, amely jelenleg is az operátor többségi tulajdonosa.

 

A tranzakció jelenleg hatósági jóváhagyásra vár, ám a francia illetékesek vélhetően nem fognak beleszólni a megállapodásba, és nyár elején rábólinthatnak a 7,75 milliárd euró értékű üzletre. A manőver lezárása után a Vodafone kapni fog még egy 200 millió eurós végső osztalékot is, és a megállapodás értelmében az elkövetkező három éven pontosabban nem részletezett üzleti kapcsolatot fognak fenntartani az SFR-el.


A Vodafone a kapott összeget az adósságainak rendezésére, továbbá a részvény-visszavásárlási programjának bővítésére fogja felhasználni. A cég vezérigazgatója szerint az igazgatótanács elkötelezett maradt a nem irányítható vagyonuk értékének maximalizálásában, és az SFR-ben lévő részvények eladása egy lépés előre eme a stratégia kivitelezésében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.