Hirdetés

Elindult a Telenor LTE-projektje



|

Két év alatt körülbelül 6000 bázisállomást modernizálnak.

Hirdetés

Augusztus végén a Telenor bejelentette, hogy rövid időn belül a kínai ZTE segítségével elkezdik kiépíteni Magyarország első negyedik generációs mobilhálózatát. A vállalat által tegnap tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy mostanra készen állnak a nagyszabású beruházás gyakorlati kivitelezésére.

 

 


Összesen 300 szakember fog dolgozni az elkövetkező két évben közel 3000 helyszínen, és nagyjából 6000 hálózati eszközt fognak lecserélni. Az új egységek univerzálisak, egyszerre képesek 2/3/4G-s szabványokon nyugvó szolgáltatások kiszolgálásra. A Telenor jelenlegi egyik legfőbb problémája, hogy a negyedik generációs LTE-t csak kormányzati engedéllyel indíthatják majd be.


A hálózat modernizálása több szempontból is kedvező: egyrészt az LTE segítségével elvileg akár 100 megabites sebességgel böngészhetnek majd az ügyfelek az interneten, míg a visszafelé irányuló sávszélesség elérheti az 50 megabitet is - mindkettő bőven több, mint amire egy netezőnek általában szüksége van. Másrészt fontos, hogy a modern eszközök kisebb helyen is elférnek, továbbá 2G-kommunikáció esetén jelentősen kevesebbet fogyasztanak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.