Hirdetés

Ezért nem volt Flash az iPhone-on



|

Az Apple egyik korábbi szoftvermérnöke szerint 2008-ban tesztelték az iPhone-on, de Steve Jobs nemet mondott.

Hirdetés

Az Apple iPhone-ra soha nem jutott el az Adobe Flash. Egykor az Apple kritikusai nem értették, hogyan tarthatja a cég kiválónak a böngészési élményt Flash nélkül, főleg, hogy az Android 2.1-től kezdve már a robotos böngészők támogatták az Adobe megoldását. 

Hirdetés

2010. januárjában aztán Steve Jobs, az Apple akkori ügyvezetője erősen kritizálta az Adobe-ot és a Flash-t, amit nem csak hibásnak nevezett, de azt mondta, hogy a jövőben senki nem használja majd. A jövőnek a HTML5-öt tartotta, később pedig egy hosszabb írást is közzétett a véleményéről. Többek között a hibákat, az akku gyors merítését hozta fel ellene, illetve azt, hogy eleve nem érintőkijelzőkhöz írták a szoftvert. 

Egy korábbi Apple szoftvermérnök, Bob Burrough azonban elárulta, hogy az Apple igazából már 2008-ban is tesztelte a Flash-t az iPhone-on. 

Burrough szerint Jobsot nem zavarták a bugok, azokat inkább apró mérnöki problémának tartotta. Jobsnak azzal volt problémája, hogy az Adobe ügyvezetője nem fogadta a hívásait, a kommunikáció nélkül pedig nem hitte, hogy megoldódnak ezek a gondok. Éppen ezért végül úgy döntött, hogy az iPhone-ra nem kell a Flash. 

Később persze kiderült, hogy a mobilos Flash az Androidon sem remekelt, és végül ki is halt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.