Hirdetés

Fizetésképtelenné vált az Elcoteq (frissítve)



|

Csupán egy lépésre van a teljes csődtől a vállalat.

Hirdetés

A finn Elcoteq a kétezres évek elején főként a Nokiának köszönhetően világ egyik legnagyobb bérgyártója volt, a vállalat 1998-ban vetette meg a lábát hazánkban, 2003 és 2008 közt 13,5 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon.

 

 


A szebb időkben itthon három, majd mára csak egy pécsi telepet üzemeltető vállalat a Nokia legnagyobb európai gyártója volt, azonban a telekommunikációs cég költségcsökkentési célból pár évvel ezelőtt Kínába helyezte a készülékeinek előállítását, így az Elcoteq is komoly bajba került. A cég későbbi partnerei közt megtalálható volt a RIM, az LG, és újabban a Huawei is, ám ettől függetlenül 2008 óta drámaian csökkent bevétel.


A pécsi üzemben július elején megközelítőleg 2700 embernek adtak munkát a finnek, pár nappal ezelőtt vált hivatalossá a következő 680 fős leépítés. Mindez azonban már nem segített a gyártón, hiszen annak egy hitelezői csoportja a Danske Bankkal az élen hétfőn zárolta a cég bankszámláit, miután az nem volt képes kifizetni a múlt hónap végén lejárt 48,5 millió eurós hitelét.


A fizetésképtelenné vált Elcoteq csődeljárás kezdeményezését kérte a finn hatóságoktól, és jelenleg kérdéses, hogy miből fogják kifizetni a béreket, a pécsi dolgozók múlt pénteken már a szokásos bónuszokat sem kapták meg. Az Elcoteq egyetlen reménye jelenleg a kaliforniai székhelyű Platinum Equity nevű kockázatitőke-befektető, amellyel a múlt hónap elején nem kötelező érvényű előszerződést írt alá a vezetőség. A tervek szerint az amerikaiak adósságfinanszírozási célból 80 millió eurót bocsájthatnak a gyártó rendelkezésére, cserébe a részvények 33,3 százalékáért.


Az Elcoteq a csúcson közel 7000 embernek adott munkát Magyarországon, mára világszerte rendelkezik ennyi alkalmazottal a vállalat. Az igazi lejtmenet 2009-ben indult, amikor a cég bevétele az előző évihez képest 56 százalékkal csökkent, majd tavaly további 29 százalékkal karcsúsodott a büdzsé, a pécsi a gyártó utolsó európai telephelye.

 

Frissítés: az ígéretek szerint a dolgozók még a héten megkapják az elmaradt bónuszokat, és a fizetésük miatt sem kell aggódniuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.