Hirdetés

Green Touch: a jövő hálózatai ezredannyi energiával működnek majd



|

Számos nagy cég járul hozzá a Green Touch kezdeményezés munkájához.

Hirdetés

Ezerszer kisebb fogyasztású távközlési hálózat kifejlesztését tűzte ki célul a többek között a Samsung, a China Mobile és a Massachusettsi Technológiai Intézet szakértőiből álló csoport.

 

A héten jelentette be az Alcatel-Lucent egy globális kutató-fejlesztő konzorcium megalapítását, mely a Samsung, a China Mobile és a Massachusettsi Technológiai Intézet és egyéb résztvevők szellemi tőkéjét csapolja meg. A Green Touch tömörülés célja, hogy öt éven belül a jelenleginél drámaian hatékonyabb vezetékes és vezeték nélküli hálózati felszereléssel álljon elő.

 

Tekintettel arra, hogy a hálózatok és adatközpontok nem csupán jószándékkal, hanem elektromos árammal is működnek, az Alcatel legendás Bell Labs kutatólaboratóriumának vezetése azt várja a távközlés csúcs-tudósaitól, hogy találják fel újra, üres lapról indítva a távközlést, jóval kisebb energia igénnyel. Ha Green Touch eléri a célját, akkor az új felszerelések három éven át működhetnek majd annyi energiával, amennyit a jelenlegi rendszer egyetlen nap alatt használ el – nyilatkozta Gee Rittenhouse, a Bell Labs Kutatóintézet igazgató helyettese és a Green Touch vezetője.

 

 

bell-labs telephelye

 

 A Bell-Labs telephelye

 

"Amit próbálunk tenni, az az, hogy frissen újra átgondoljuk" mondta Rittenhouse, aki régóta dolgozik a laboratóriumban. "Míg a mai beszállítók elsősorban a teljesítményt szem előtt tartva és emellett az energiahatékonyságra is gondolva dolgoznak, addig a Green Touch a hatésfokra koncentrál és emellett szem előtt tartja a teljesítményt is."

 

"Rendszerint a kutatók a meglévő hálózatokat finomítgatják, ahelyett, hogy lesöpörnék az egészet a tervasztalról, nyitott elmével kezdenék és erre építenék az új rendszert. Azok az energiatakarékos technológiák, melyek ma elérhetők, még akkor is csak szinten tartani tudják a jelenlegi fogyasztást a következő években, ha alkalmazásukat az egész hálózatra sikerülne kiterjeszteni."

 

"A jelenlegi, világra kiterjedő internet és mobil hálózatok minimális fogyasztása nulla, amit úgy érhetünk el, hogy kikapcsoljuk az egészet. Nem gondolnánk, hogy bárki ezt szeretné, a jelenlegi hálózat elvi minimális energiaigényét kevesebb, mint a mostani tízezredében határoztuk meg."

 

Ennek a hatékonyságnak csak a tizedét szeretné elérni a Green Touch, de még így is az iparág szakértőinek összefogására lesz szüksége. A már említett cégek mellett a konzorcium magába foglalja a Freescale Semiconductor, SwissCom, Telefonica, Stanford University, a Francia Intézet a Számítógéptudomány Kutatásáért (French National Institute for Research in Computer Science and Control) és még másokat is. Nem szerepelnek viszont egyelőre a listán olyan nagy nevek, mint az Ericsson, Cisco és több élvonalbeli amerikai szolgáltató.

 

 

fiber-optic_.jpg
 

 

 

A globális kommunikációs infrastruktúra jelenleg leghatékonyabb eszközei az optikai hálózatok, melyek a fény hullámhosszainak változásaival (kvázi színekkel) továbbítják az adatokat, hatékonyságuk közel 100 százalék. Ám a hálózatok végpontjaihoz közeledve az üvegszálat rézhuzalok vagy vezeték nélküli hálózatok váltják fel, melyek már koránt sem ilyen hatékonyak. Legkevésbé a mobiltelefon hálózatok hatékonyak, mivel nagy területen kell jelet kiküldeniük, csak hogy megtalálják a hívott felet.

 

Habár a tiszta lappal és friss gondolatokkal induló újratervezés koncepciója kecsegtető, de mindenképpen hosszú időbe telik, míg a projekt legalább részben eléri célját és az új hálózatokkal valóban csökken az energiafelhasználás. A Green Touch vezetése is tisztában van azzal, hogy a szabványalkotás, a termékfejlesztést és tesztelést követően jönnek az első laboratóriumi demonstrációk, majd 5-10 évbe telik egy teljesen új technológia „hadrendbe” állítása.

 

Az sem mellékes, hogy konkrét tervek nem ismertek az Alcatel részéről és egyelőre nem sikerült még minden jelentős szereplőt bevonni a közös projektbe, mely akkora szellemi kapacitást fog lekötni a legjobb fejlesztők részéről, amit a befektetők meglehet, hogy nem néznek jó szemmel. Lesznek tehát kihívások, de nagyon komoly számíthatunk a mindennapi kommunikáció terén, ha a Green Touch sikerrel jár.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.