Hallgat az Apple az iPhone 6 problémáiról

|

Egyre fokozódik a touch disease kijelzőhiba, illetve egyre több iPhone 6 gyullad ki - az Apple rég tud a problémákról, de nem tesz semmit.

Hirdetés

Az iPhone 7 már a piacon van egy ideje, illetve minden a Galaxy Note 7 botrányától hangos, viszont az Apple-nél is egyre komolyabb a probléma. 

Hirdetés

Az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus már nem mai készülékek, azonban még mindig rengetegen használják ezeket boldogan és elégedetten, elvégre a mai napig kiválóak. Azonban a minőségükkel egyre több a gond, az úgynevezett touch disease kijelzőhiba egyre nagyobb arányban fordul elő. 

Hirdetés

Szeptemberben már kiderült, hogy minimum több ezren panaszkodnak erre a hibára, amely végül az érintőképernyő rendellenes működéséhez és halálához vezet, szürke csíkokkal felül. Azóta a hiba olyannyira kiterjedt, hogy az Apple ellen már csoportos keresetet nyújtottak be. 

Az ügyet több nagy és neves amerikai jogi szervezet is felkarolta, és segíti a felhasználókat. Csak az egyiket 10 000 újabb ember kereste meg azzal, hogy szeretne beszállni a perbe. A Vice-nak több Apple-dolgozó is megerősítette, hogy a cég tud a problémáról, de nem szól semmit a felhasználóknak

Hirdetés

Többen azért kritizálják az Apple-t, mert szerintük csak a pénzszerzést tartja szem előtt, a fogyasztók kiszolgálásával és a minőséggel nem törődve - a pénzért cserélhető készülékek ugyanis szintén produkálják a hibát. 

Ugyancsak aggasztó, hogy egyre több a jelentés a kigyulladó iPhone 6 készülékekről - csak az elmúlt héten kettő is lángra kapott. Az Apple már vizsgálja az ügyeket, és az egyik érintettnek minden sérült Apple eszközét cseréli is - azonban iPhone 7-et csak ráfizetéssel adna. A hír hatására sokan felháborodtak, hiszen miután a gyártó hibás készüléke akár meg is ölhette volna a felhasználót, annak fizetéses opciót ajánlottak fel - pedig ha nem kezelik ügyesen a helyzeteket a gyártók, sorozatos perekre számíthatnak. 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.