Hirdetés

Javulóban az Apple, és a Samsung kapcsolata



|

Tim Cook nem kívánja kizárni beszállítói köréből a céget.

Hirdetés

Az utóbbi napokban biztató hírek érkeztek a két gyártó háza tájáról, az utóbbi hónapokban egyre véresebb háborút vívó felek közti kapcsolat javulni látszik. A legutóbbi mérföldkő Steve Jobs temetésén következett be, ugyanis az Apple a többség meglepetésére meghívta a Samsung operatív igazgatóját a sajnálatos eseményre.

 

 


Lee Jae-yong beszámolója szerint a szertartás után váratlanul hosszú beszélgetésbe elegyedett Tim Cookkal, az Apple új vezérigazgatója a két cég üzleti kapcsolatáról kívánt tárgyalni, konkrétumok nélkül említve, hogy 2014-ig számít a Samsung együttműködésére. Ezen felül természetesen a vállalatok közti elmérgesült kapcsolat is szóba került, amelyen mindkét félnek érdekében áll javítani.


A gyártók közti pereskedést az Apple kezdeményezte, ennek elsődleges oka a Samsung okostelefonok piacán bekövetkezett, kirobbanó üzleti sikere volt. Ettől függetlenül a koreai vállalat hosszú ideje az almások legnagyobb beszállítója: Cook vélhetően rájött, hogy az egyre fokozódó „iEszköz”-eladások miatt egyszerűen lehetetlen lesz megszakítani - vagy legalábbis minimalizálni - a céggel való kapcsolatot, így mindenképp szükséges javítani az aktuális helyzeten.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.