Hirdetés

Jó eséllyel te is Samsung okostelefont vettél



|

A Samsung mindent és mindenkit maga mögé utasított az okostelefonok piacán.

Hirdetés

Először a Strategy Analytics állapította meg, hogy a Samsung közel kétszer annyi okostelefont adott el a harmadik negyedévben, mint az Apple; majd befutott az IDC jelentése is. Ez is erről árulkodik. 

Hirdetés

Az IDC adatai alapján a Samsung az elmúlt hónapokban 84,5 millió okostelefont adott el, ami éves szinten 6,1 százalékos előrelépés, és 23,8 százalékot jelent a piacból. Az IDC szerint elsősorban a 200 dollár alatti kategória volt a legerősebb. 

Második helyen zárt az Apple, 48 millió eladott iPhone-nal. Ez 22,2 százalékos éves növekedést mutat, ami a piac 13,5 százalékára volt elég. 

A legnagyobb éves növekedésnek a Huawei örülhetett, ami 60,9 százalékkal javított. A kínai gyártó ezzel most a piac 7,5 százalékát mondhatja a magáénak, 26,5 millió készülékkel. A Lenovo 5,3 százalékon áll, míg a Xiaomi 5,2-n. Mindkettő többet adott el, mint tavaly. 

Az okostelefonok piaca összességében 6,8 százalékkal nőtt, ami az utóbbi három hónapban 355,2 millió eladott eszközt jelentett. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.