Hirdetés

Kihalnak a 16 GB-os iPhone-ok

|

Az iPhone 7-tel kezdődően 32 GB-os lesz a legkisebb elérhető tárhely.

Hirdetés

Igazából már néhány éve azt mondhatjuk, hogy egy 16 GB-os tárhely-kapacitással rendelkező okostelefon semmire sem elég a gyakorlatban, főleg, ha hozzávesszük, hogy ebből mennyi áll ténylegesen a felhasználó rendelkezésére. 

Hirdetés

Sok gyártó csak nagyon lassan volt hajlandó átállni a 16 GB-os alapmodellről, az Apple pedig a hatalmas kritika és a prémium ár ellenére még mindig kitart mellette. Ez az iPhone 7-tel kezdődően változik. 

A jelentések szerint az Apple végre lemond a 16 GB-os modellekről, így az iPhone 7-nél a minimum már 32 GB lesz. 

Az újítás azért is üdvözlendő, mert míg az androidos gyártók microSD-slottal egészítették ki a készülékeiket, addig az Apple 100 eurós felárakat kért az eggyel nagyobb tárhelyért (aminek a költsége persze csak minimálisan volt több az alapmodellhez mérten). 

Manapság már tényleg mindenre van app, és még az alkalmi használók számára is kevés a 16 GB. Aki pedig egy iPhone 6S-en készítene sok fotót és HD-s videót, az hamar meglepődhet, még appok nélkül is. 

A pletykák a 32 GB-os minimum tárhely mellett 2 GB RAM-ot is említenek minimumként. 

Az IHS Technology felhívta rá a figyelmet, hogy nem árt reménykedni: az Apple rengeteg pénz szerzett a nagyobb tárhelyek komoly feláraiból, így kis szerencsével ezúttal nem növeli a vételárakat azért, mert 16-ról 32 GB-ra nő az alapértelmezett mennyiség. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.