Hirdetés

Kinek a táblája, kinek a pénztárcája?



|

A táblagépek az új generációs eszközök a tanulásban, szórakozásban és mobil életvitelben, de vajon azok lehetnek-e a munkában? Divat, vagy szükség?(Szubjektív)

Hirdetés

Nagyon gyorsan változik a világ, szoktuk mondani, de mindeközben mi magunk szeretnénk ugyanúgy csinálni mindent, mint eddig. Volt egy-két csendes évtizedünk, amikor a PC adatfeldolgozó állomásból munkaállomássá, szórakoztató központtá, játékgéppé és személyi információgyűjtő (internetező) masinává nőtte ki magát. Volt már lassú, gyors, egyre színesebb és erősebb, de a PC megmaradt. Aztán meghalt, így ereje teljében, ahogy munkás férfiúhoz illik, vagy legalábbis erősen hanyatlásnak indult.

 



Ezt nem én állítom, hanem maga az ős IBM PC egyik tervezője, Mark Dean nyilatkozta: „Továbbra is gyakran használt eszköz marad a PC, de már nem áll a számítástechnika élvonalában. Hamarosan ezért az elektroncső, az írógép, a bakelitlemez, a katódsugárcső és a villanyégő sorsára jut majd.” Mark Dean ma is az IBM-nél dolgozik technológiai vezetőként, ám otthon már inkább táblagépet használ. Mégsem ezeket vagy az okostelefonokat kiáltja ki a PC utódjának, rámutatva arra, hogy a lényeg nem a technikai eszköz, hanem az a virtuális közösségi tér, ahol alkotni lehet. Tényleg azt mondta, hogy alkotni, vagyis dolgozni.

Ez a kérdés, alkotni és/vagy fogyasztani? Ahogy elnézem, a fogyasztók állnak nyerésre a digitális táblagépek és okostelefonok világában, egyelőre jobb híján ugyanis ma is a PC az az eszköz, amin előállítjuk az információt. PC-n még mindig mindent lehet, bár már érezzük, hogy nem a legkényelmesebben. Az olyan rutinfeladatok lebonyolítása, mint a tájékozódás, hírolvasás, levelezés és közösségi terek látogatása sokkal kényelmesebb egy táblagépen, ami azonnal üzemkész, könnyű, használható a kanapén terpeszkedve is, ráadásul nem kap görcsöt a vállunk az egész napos egerészéstől. Ez is a napi munka része természetesen, az információgyűjtéshez már jó eszköz lehet a táblagép, ám a feladatok kreatív oldalán még nem domborít eléggé. Ez egyrészt a hardver jellegzetességeiből ered – például érintőképernyőn hosszan pötyögni nem hatékony –, másrészt a szoftverkínálat hiányosságaiból is levezethető. Árulnak kiegészítő billentyűzetet, hagyományos perifériákat az érintőképernyős táblákhoz és megjelennek olyan hibrid, billentyűzetes csodák is, mint az ASUS Eee Pad Transformer – azonban ezekkel nem előre jutunk, csak jó drágán léphetünk vissza az elavult PC-s munkastílushoz. Ezzel az erővel vehetnénk netbookot is olcsóbban.

 



Úgy tűnik, hogy nem lát senki túl nagy lehetőséget a táblagépek vállalati, munka célú felhasználásában, egyelőre legfeljebb zanzásított PC-ként fogják fel a gyártók a feladatot. A vállalati tábla PC-k rendszerint Windows 7-alapúak, mivel így egyszerűbb az illesztés a meglévő vállalati rendszerhez, viszont a Windows 7 – legyen bármilyen kiváló PC-s operációs rendszer – nyomokban sem kelti új generációs táblagépes munkaplatform benyomását. Az Android alatt is adott az LDAP lehetősége, az egész rendszer kezelése újszerűbb, ám itt meg is áll a tudomány, a munkára készült programok a PC-s megoldásokhoz képest töredékes tudásúak. Nem láthattunk még olyan úttörő felületet, munkamódszert, intelligens alkalmazást, ami nemcsak érintőképernyőre vinné, hanem forradalmasítaná is egy öreg PC-felhasználó dolgos hétköznapjait.

El kell ismerni, hogy az Apple iPad a fogyasztás, szolgáltatás terén zseniális: üzembiztos, kezelhető, kényelmes és stílusával kelleti magát, a hívek nyála szinte csorog, hogy beléphessenek az új táblagépes világba – ahol aztán fizethetnek. Az Apple a fogyasztói IT-termék etalonja, legalábbis egy olyan társadalomban, ahol van pénzük az embereknek szolgáltatásra, sőt ennek kultúrája van. Zseniális és jó hatással van a munkaerőpiacra is, hiszen sok alkalmazásfejlesztőt nevelt már ki magának a táblagép-forradalom, valamint nem kevés munkahelyet szült. Innen, Közép-Kelet Európából nézve azonban egyelőre nem érzek kényszert semmilyen tábla vásárlására, az adott gazdasági körülmények között konkrétan csak akkor éreznék, ha hathatósan segítene az új eszköz a munkámban. Fél szememet ugyan az újdonságok világán tartom, várva a PC méltó utódját, ám számomra addig is a PC marad az az eszköz, amivel alkotó tevékenységet folytathatok. Mert bármivel is, de alkotni kell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.