Hirdetés

Kivonulhat a viselhető eszközök piacáról az Intel



|

A tűzveszélyes okosóra miatt akár az egész divízió bezárására sor kerülhet.

Hirdetés

Nagy tervekkel szállt be a viselhető eszközök piacába az Intel. 2014-ben a viszonylag ismeretlen, ám rendszeresen minőségi termékekkel jelentkező Basis, egy évvel később pedig a kerékpárosok és extrémsportolók által kedvelt Recon felvásárlásával jelezték ambícióikat. A cég tájáról érkezett legfrissebb hírek azonban már egyáltalán nem ilyen kecsegtetőek, a nyáron kezdődött mélyrepülés akár az egész New Devices Group részleget magával ránthatja.

Hirdetés

Még júniusban történt, hogy többen a Basis Peak okosóra túlmelegedéséről számoltak be, az Intel pedig azonnal kivonta a forgalomból a terméket, annak ellenére, hogy a probléma csupán a felhasználók 0,2 százalékát érintette. Év végéig az eszköz szoftveres támogatását is megszüntetik, továbbá masszív léépítések várhatók a New Technologies Group-ba olvasztott New Devices Group berkein belül.

A TechCrunch értesülései szerint a dolgozókat már értesítették a változásokról, ami jelentős részüknek valószínűleg az állásuk elvesztésével jár majd. Az átszervezéseknek a NDG több folyamatban lévő fejlesztése is áldozatul eshet, így minden bizonnyal a fenti képen látható, hivatalosan még be sem jelentett Basis Ruby fitnesz karkötő megjelenésére sincs esély.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.