Hirdetés

Könnyen kitalálják a mintás képernyőzáradat



|

A minták pont olyan könnyen kitalálhatóak, mint a béna jelszavak.

Hirdetés

Sajnos a mai napig rengetegen használnak béna jelszavakat, és az a helyzet, hogy a legújabb tanulmányok szerint az androidos képernyőzárak mintás megoldásait pont ilyen könnyű kitalálni. 

Hirdetés

A Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem egyik kutatója 4000 mintát vizsgált meg, és kiderült, hogy a felhasználók 77 százaléka valamelyik sarokból húzza a mintát, 44 százalék konkrétan a bal felsőből. 

Az emberek ráadásul hasonlóan egyszerű módon használják ezeket is, mint a jelszavakat. A legtöbben négy pontot használnak, a nyolc tagú minta nagyon ritka. 10 százalék betűket rajzol (C, M, N stb.), ami pedig egy fontos családtag vagy gyerek nevére utal. 

A tanulmány eredményei szerint ha valaki biztonságos mintát akar, akkor ne a sarokból induljon el, használja a lehető legtöbb tagot, tegyen bele keresztbehúzásokat és kapcsolja ki a minta láthatóságát is. 

Tegyük hozzá, hogy nem árt a koszt és zsírt is letörölni a képernyőről, arról ugyanis a legegyszerűbb kitalálni a mintát. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.