Hirdetés

Már kürt is kapható a HTC One-hoz



|

Teljesen akusztikus módon működik a méregdrága periféria.

Hirdetés

Az utóbbi években a HTC komoly erőfeszítéseket tett a telefonjainak megfelelő hangzása érdekében, amely célja feltehetően a folyamatosan zenét hallgató fiatalok megszólítása volt, ám sajnos a Beats Audio felvásárlása sem bizonyult elégnek a célréteg ingerküszöbének eléréséhez.

Hirdetés


A vállalat tegnap leleplezte az eddigi talán leghipszterebb kiegészítőjét: a „Here's to Creativity” kampányának felhívására megszületett Gramohorn II funkcionalitásra egy külső hangszórópárnak felel meg, csak éppenséggel két kürtről van szó. Az eszköz teljesen akusztikus módon működik, köszönhetően a HTC One jól szeparáltan elhelyezett sztereó hangszóróinak.


A főként belsőépítészettel és grafikával foglalkozó brit Justin Wolter által tervezett kiegészítő 3D-s nyomtatással készül, anyag alapján pedig kétféle verziója létezik: szállítási költség nélkül a gipszalapú ára 999 font, míg a fémalapú verzióért 4999 fontot kér az úriember. Az árak átszámítva 357 ezer és 1,78 millió forintnak felelnek meg.


(Forrás: The Verge / Gramohorn II)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.