Hirdetés

Már nem elérhető a WP7-es jailbreak



|

A Microsoft tárgyalt a fejlesztőkkel, akik végül felhagytak a szoftver terjesztésével.

Hirdetés

Múlt pénteken adtunk hírt a ChevronWP7 nevű alkalmazásról, amely az Apple iOS jailbreakjéhez hasonlóan lehetővé tette a nem hivatalos forrásból származó programok telepítését. Sejthető volt, hogy a Microsoftnak nincs ínyére a dolog, azonban a vállalat meglepően kulturáltan elérte a szoftver terjesztésének befejezését.

 

ChevronWP7
ChevronWP7

 


A szokásos fenyegetések helyett Brandon Watson, a redmondi cég Windows Phone 7 külsős fejlesztőinek támogatásáért felelős igazgatója felkereste a ChevronWP7 mögött álló programozókat, és megbeszélték a kialakult helyzetet. A vége az lett, hogy a három úriember teljesen önként elérhetetlenné tette az alig egy hete kiadott alkalmazást, mert ígéretet kaptak arra, hogy a közeljövőben tárgyalnak még az operációs rendszer mélyebben elásott erőforrásainak hivatalos megnyitásáról.

 

Go Voice
Go Voice

 

Go Voice: Nicholas Yu Google Voice kliense


Kapcsolódó hír, hogy a Windows Phone 7 külsős fejlesztőinek körében nő a feszültség, egyre többen panaszkodnak, hogy a Microsoft nem fizeti ki az eladott szoftvereik után járó részesedésüket. Egy Nicholas Yu nevű programozó állítása szerint nem működik megfelelően a MarketPlace statisztikai rendszere, így fogalma sincs arról, hogy a szoftveréből mennyit adtak el - noha ez döntené el, hogy megéri-e újabb funkciókkal bővíteni az alkalmazást.


Egy másik fejlesztő, Justin James is beszámolt a hasonló tapasztalatairól, szintén egy fillért sem látott még a redmondiaktól. Állítása szerint a Microsoft egyik alkalmazottja közölte vele, hogy 2011 februárjáig ne is számítson a pénzére, amely nyilván minősíthetetlen partneri magatartás a cég részéről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.