Hirdetés

Még az idén megkapja az új Androidot a OnePlus 3



|

2016 vége előtt befut az Android 7.0 a OnePlus aktuális csúcskészülékére.

Hirdetés

A Google Android 7.0 operációs rendszere már a nyáron megjelent a Nexus készülékekre, azonban a gyártók ismét igen lassú tempóban készülnek csak a frissítésekkel. 

Hirdetés

A OnePlus 3 az év egyik meglepetése és egyben legjobb készüléke is lett, azonban még mindig nem jutott el rá az Android 7.0. Az Engadget értesülései szerint azonban még az idei évben megérkezik rá az új rendszer. 

Brian Yoon nyilatkozata alapján az Android 7.0 közösségi buildje már ebben a hónapban elérhetővé válik a vállalkozó kedvűek számára, a stabil, hivatalos verzió pedig az év vége előtt lesz kiadva. 

A OnePlus nemrég alaposan átszervezte a szoftveres stratégiáját, hiszen egyesítette a Hydrogen OS-t és az Oxygen OS-t. Ezzel gyorsabbá váltak a fejlesztések és a frissítések. 

Úgy tűnik, hogy a OnePlus akkor teszi elérhetővé az Android 7.0-t, amikor a Samsung és az LG is frissíti a csúcskészülékeit. Béta már ezekre is van egyébként. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.