Hirdetés

Megvan, hogy mikor jön a Huawei P11

|

A Huawei következő zászlóshajója ismét az MWC-n debütál majd.

Hirdetés

A Huawei idei zászlóshajója a P10 (aminek a nagyobbik testvére a P10 Plus, az alapjait pedig a Mate 9 adja). Ez az MWC-n mutatkozott be februárban, vagyis a megszokottnál néhány hónappal hamarabb érkezett. A P9 és a P8 áprilisi események keretében mutatták meg magukat a korábbi években. 

Hirdetés

A Huawei egyik alelnöke, Bruce Lee most elárulta az Android Centralnak, hogy a gyártó mindig is igyekezett Nyugat-Európában húsvét tájára piacra dobni a készülékeit, de a P8-nál és a P9-nél lecsúszott a tervezett időszakról. A P10-nél viszont minden úgy alakul, ahogyan a Huawei tervezte. 

Hirdetés

Lee azt is hozzátette, hogy a jövőben az effajta készülékeket valósznűleg az MWC-n mutatják majd be. Bár az általában Londonban tartott egyedi rendezvények is nagy figyelmet generáltak, az MWC sokkal nagyobb show, ezért sokkal nagyobb érdeklődést tud magára irányítani egy-egy résztvevő - főleg, ha olyan nagy, és olyan jelentős terméket mutat be, mint a Huawei. 

Az új stratégia egyébként nem csak azért jó, mert a Huawei a gyakorlatban is teljesíti az elméleti célkitűzéseit. Azért is, mert ezzel meg tudja előzni a piacon a legnagyobb riválisait, köztük a Samsungot. Persze garantálni senki sem tudja, hogy a P11 és a P12 februárban mutatkoznak majd be a következő két évben, de a P10 története ilyen téren is ígéretes.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.