Hirdetés

Nem érdemes várni a Samsung Tizen rendszerére

|

Mégsem jelenik meg a Samsung első tizenes telefonja, valószínűleg az appok hiánya miatt.

Hirdetés

Sokak szerint eleve halott ötlet volt a Samsung részéről, hogy az Androidon kívül más operációs rendszerrel próbálkozzon, a dél-koreai gyártó azonban komolyan gondolta, hogy platformot épít a Tizenből. Miközben az első és második szériás okosóráján már ez a rendszer fut, addig az első tizenes okostelefonra, a Samsung Z-re meglehetősen sokat kell várni. Hosszú idő után úgy volt, hogy végül Oroszországban hamarosan megjelenik, de a cég közölte, eltolják a megjelenést

Bár konkrét indokot nem említették, azt ígérték, hogy a Tizen rendszeren és a hozzá kapcsolódó elemeken tovább dolgoznak. Azt mondják, az orosz piacon tényleg lesz Samsung Z, de csak akkor, ha teljes app-portfólióval tudják azt kiszolgálni. Vélhetően mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egyelőre a Tizennek a legkisebb esélye sincs elcsábítani a felhasználókat az Androidtól. 

Ilyen félelmei voltak korábban több nagy mobilszolgáltatónak, köztük az NTT Docomónak is: a japánok szerint nincs akkora piac, ami elbírná az iOS és az Android mellett a Tizent. A The Wall Street Journal egy neves elemzőre hivatkozva azt mondja, idén már ne is számítsunk a Samsung Z orosz megjelenésére. 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.