Hirdetés

Nem lesz utódja az LG Nexus 5X-nek



|

Az LG inkább a saját termékeire, és így a G5-re koncentrál.

Hirdetés

Az LG úgy döntött, hogy egyelőre kiszáll a Google Nexus programjából. A gyártó így nem tervezi, hogy utódot készítene a Google Nexus 5-nek és a Nexus 5X-nek. 

Hirdetés

Az LG egyik szóvivője erről az MWC-n beszélt, és hozzátette, hogy a gyártó inkább a saját márkájára koncentrál. 

Mindez persze nem meglepő, hiszen már tudjuk, hogy a gyártó minden elérhető erőforrását az LG G5-re és annak reklámozására fordítja az elkövetkező időben. 

Az LG azt reméli, hogy sikerül piacot hódítania a rivális gyártók és főként a Samsung Galaxy S7 elől. 

A tavalyi évben a Nexus 5X-et a Huawei által gyártott Nexus 6P kísérte. Míg az utóbbi nagy siker, azt nem tudni, hogy a Nexus 5X pályafutása eddig mennyire volt eredményes. 

Az LG teljesen elégedett a Google-lel való kapcsolatával és a Nexus programmal, azonban mivel ez utóbbi sok erőforrást igényelt, ezért döntöttek amellett, hogy inkább mindent a saját termékeikre koncentrálnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.