Hirdetés

Samsung Galaxy Tab 2 7.0 (P3100) teszt: zsebbe vele



|

Akár telefonálni is lehet a Samsung legfrissebb 7 hüvelykes tabletjével, de mire képes még?

Hirdetés

A Samsung 2012 februárjában mutatta be első ízben a korábbi szériák leszármazottait. Közülük a 7 hüvelykes modellek ifjú titánja áprilisban került a polcokra. Hardveres kiépítését tekintve jól látszik, hogy a koreai gyártó ezt a modellt kedvező ártartományba szánta. A tempón tehát visszavettek, de legalább frissebb rendszerverzióval látták el a tabletet, mint a korábbi modellt. Debütálása idején nem sok konkurenciája akadt, ám aztán megérkezett az első Nexus 7 hullám, mely szinte minden területen jobbnak bizonyult az eszköznél. Az új Samsung tabletek persze már javában készülnek, ám addig is maradjunk ennél a modellnél könnyen hordozható kütyünél, melyre már nagyon kíváncsiak voltunk. Tartsatok velünk.

 

 

Külső:
A P3100 meglepő módon hozzánk a P6200 dobozában érkezett, de nem hinnénk, hogy balgaság volna kijelenteni, ha azt feltételezzük, hogy a töltőfej és az USB kábel és a füles mellett más extrát a modell saját pakkja sem tartalmaz. Ez a doboz csak annyiból volt erősen megtévesztő, mert a Galaxy Tab 2 7.0 és a Galaxy Tab 7.0 Plus szinte egy az egyben ugyanúgy néznek ki. A tablet lekerekített sarkai a korábbi modellek emlékének tiszteleg, valamint az előlapi Samsung logó szintén alulra került. A hátoldal az ősökhöz képest semmi különlegessel nem szolgál, csak a kamera töri meg az ezüst színűre fújt műanyag burkolat monotonitását.

 

 

A Samsung Galaxy Tab 2 7.0 jobb oldalán 3 gombot találunk, a bekapcsoló gombot és a hangerőszabályzókat. Ezeken túl más fizikai vezérlőszerv nem található a kütyün, de azért érdemes még körülnézni. Alulra került a Samsung saját 30 pines csatlakozója, valamint itt pöffenti ki a muzsikát és a hangokat a sztereó hangszóróiból az eszköz. A hangszórók elhelyezése a fekvő mód miatt nem túl szerencsés, ekkor kézzel biztos letakarjuk majd valamelyiket. Annyit még hozzátennénk, hogy még ha nem is kapunk sztereó hangzást és a hangminőség sem dobja a földre az embert, kraft legalább van bennük.

 

 

A bal oldal is érdemel pár szót. A gyártó itt a felső régióban helyezte el a kihajtható műanyag ajtók mögé rejtett microSD és SIM slotokat. Akinek még normál méretű SIM-je van az örülhet, mert ezt a masinát a microSIM mánia még nem környékezte meg. Továbbá fontos megjegyezni, hogy ezzel a tablettel telefonálni is lehet. Persze csak az tegye, akit nem zavarnak majd a furcsálló pillantások. Már az LG VU-val is érdekesen néz ki ez a műfaj, nem hogy egy 7 hüvelykes táblagéppel. 

 

 

Kijelző:
A Galaxy Tab 2 7.0 külseje tehát rendben van és az összeszerelési minőségre sem lehet panasz. Illesztési hézagok nincsenek és a burkolat csak erősebb kínzásra nyikkan, de azt is nagyon halkan teszi. Az előlapon terpeszkedő, kissé vastag peremekkel körbevett kijelző azonban nem sikerült olyan csodásan. Az 1024×600 pixel felbontású PLS panel, nagy betekintési szöggel rendelkezik, ám kissé fakó és mondhatni élettelen. Pláne a Nexus 7 vagy az iPad mini kijelzőjének fényében. A színreprodukció pedig koránt sem az igazi. A feketékből például előszeretettel gyárt szürkéket a panel. Fényerővel szerencsére nem lesz baj, ha akarjuk kiégethetjük a retinánkat este. Odakint azért nagyon hasznos lesz. 

 

 

Hardver és akkumulátor:
A burkolat alatt egy Texas Instruments OMAP4430 SoC bújik meg, mely egy kétmagos magonként 1 GHz-es processzort dolgoztat. Mellé egy PowerVR SGX540 grafikus gyorsító és 1 GB RAM jár. Ez azt jelenti, hogy a 7.0 Plus-hoz képest a tablet hardveres kiépítése gyengébb lett. Itt elvett a gyártó, szoftveres oldalon viszont adott. Erről azonban később. A tablet teljesítményével madártávlatból nem lehet gond, de láttunk már izmosabb megoldásokat is. 

Benchmark Samsung Galaxy Tab 2 7.0 Nexus 7
AnTuTu Benchmark 6713 12499
Quadant 2.0 2737 3656
SunSpider 2244 ms 1727 ms

 

A szintetikus tesztek pontjaira pillantva láthatjuk, hogy a Galaxy Tab 2 7.0 az eredményei alapján a gyengébb teljesítményű eszközök köré sorolható. Sőt az is látszik, hogy a Tegra 3-mas Nexus 7 mennyivel jobban bírja a gyűrődést. Nos, ezek csak a tesztprogramok, ezért a kedvenc appjainkat is kipróbáltuk rajta. A Dead Trigger és a Shadow Gun kissé tovább töltött, mint amit a Nexus 7-en megszokhattunk, a Tegra 3-hoz kötött speciális effektek értelem szerűen nem kerültek megjelenítésre, de miután betöltött a pálya, már gond nélkül tehettük a dolgunkat.

 

 

Adatátvitel szempontjából nem kell szégyenkeznie a Samsung apró táblagépének. A Galaxy Tab 2 7.0 négysávos GSM és négysávos 3G modult kapott, melyek 21 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési elméleti sebességmaximumot tesznek lehetővé. A WiFi a/b/g/n kétsávos, ismeri a hotspot módot, kapunk WiFi Directet és DLNA-t is. A Bluetooth 3.0-s verziójú. Ezeken túl használhatjuk még az USB-t is, de ha tehetjük ne szórjuk el a gyári kábelt, mert amíg nem szerzünk be újat még tölteni se fogjuk tudni az eszközt.

 

 

A fenti hardver a burkolat mögé zárt 4000 mAh-s akkumulátor tartalékait a felhasználók moderált közbenjárásával két nap alatt eszi meg, de ha durva terhelés alá vágjuk a cuccot, például utazás közben filmezünk/játszunk, akkor bizony 5 óra alatt le lehet fárasztani az akkumulátort.

 

 

Multimédia:

Tablet lévén nem a fényképezés lesz az elsődleges funkció, amit ebben a szekcióban az egekig magasztalunk. Azért megemlítenénk, hogy hátulra egy 3,2 MP-es kamera került, mely se LED villanót, se autófókuszt nem kapott. Multimédia terén további említést a zenelejátszó érdemel, mely fekvő módban három részre képes bontani a kijelző felületét. Utóbbi megkönnyíti a kezelést. Rádiót ne keressünk, de kárpótlásul gyárilag kapunk jó pár hasznos alkalmazást. Ilyen a DLNA működtetéséhez kiváló keretet nyújtó AllShare, a Samsung saját csevegőszoftvere a ChatOn, valamint lesz saját fájlkezelőnk, fénykép- és videoszerkesztők, jegyzettömbünk és videólejátszónk is. A játékokat kedvelők pedig a Game Hubnak örülhetnek, melyen keresztül további játékok tölthetők le.

 

 

Szoftver:
A Galaxy Tab 2 7.0 az Android 4.0.3-as verziójával érkezik, ami már régen nem a legfrissebb, de annyiból jó, hogy nem kell Honeycombról frissíteni, mint az előző modelleknél. A koreai gyártó a stock rendszert szokásához híven saját kezelőfelülettel turbózta fel, mely jelen esetben a TouchWiz UX névre hallgat. A felhasználói felület rendelkezik hasznos extrákkal, de az Android vanilla-hoz képest kissé öregesnek is hat.

Jó pont, hogy az alsó állapotsávban megtalálhatjuk a dedikált alkalmazásokat, valamint az is, hogy az alap programok extra funkciókkal bővültek.

 

 

Összegzés:

A mozgásban lévő felhasználók számára a 7 hüvelykes kijelzőjű táblagépek az ideálisak. Zsebbe rejthetők, egy kézzel tartva sem nehezek és a 3G-s modelleknek köszönhetően magukkal hordhatják az internetet. A Samsung Galaxy Tab 2 7.0 a 7.0 Plushoz képest kicsit hízott, de a látszat ellenére belül ledobott pár kilót az izomzatából: gyengébb hardver került a tabletbe. A kisebb akadásokból és a hosszabb töltési időkből azért érezni lehet, hogy nem egy erőműről van szó, de amit tud azt jól végzi a gép. Filmezésre és olvasásra nyugodtan használhatjuk, de ezekre  akkor lenne igazán ideális, ha a gyártó feltornázta volna a képpontsűrűséget. Általános célra persze kiváló lesz a tab, de kissé drágának bizonyul. Persze ha azt vesszük, hogy ezt telefonnak is lehet használni akkor már változik a tablet fekvése, de ezt a funkciót nem sokan fogják használni, max headsettel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.