Hirdetés

Tapintható érintőfelületeken dolgozik a Microsoft



|

A redmondiak elektrosztatikával alakítják térbeli érzést kínálóvá a sík felületeket.

Hirdetés

Hong Tan a Microsoft kutatója jelenleg olyan szoftver és hardver kifejlesztésén dolgozik, mely a valódi tapintás érzésével egészítheti ki érintésérzékeny eszközeinket.

Hirdetés

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a képernyőn megjelenő gombok lenyomásakor nem csupán egy animációt láthatunk, hanem ténylegesen érezhetjük majd a végrehajtott kattintást, illetve a fájlok áthelyezésekor az ujjunk alatt valódi súlyuk lesz a mozgatott virtuális objektumoknak.

A kutatónő elektromos rezgésekkel próbál szimulálni különféle - tapintás szempontjából valósnak ható - felületeket egy üveglapon, emellett pedig (hasonló módszerekkel) a sík billentyűk térbeli érzésének megvalósításán is dolgozik. A Microsoft támogatásával a projekt egyébként remekül halad a megvalósulás irányába, olyannyira, hogy az első kézzel fogható eredményeket már be is mutatták a redmondiak.

A direkt a prezentációra létrehozott (a videóban utolsóként bemutatásra kerülő), leginkább táblagéphez hasonlítható képernyő, valamint a hozzá tartozó alkalmazás jelenleg két féle érzést nyújt a kijelzőt megérintő felhasználóknak, a jobb oldali szürke terület dörzspapír-szerűen érdes tapintásúvá varázsolja az üveglapot, míg a bal oldalon egy térbelinek ható, fogazott, görgethető felületet kapunk. Emellett szintén érdekes volt még a két Lumia segítségével bemutatott változat is, hisz könnyen előfordulhat, hogy ez a technológia jelenti majd a mobilkijelzők evolúciójának következő lépcsőjét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.